Az uralkodó elképzelései csak elenyésző részben váltak be, mert azt mégsem lehet állítani, hogy azokból a cigány gyerekekből, akiket erőszakosan elvettek szüleiktől és földműves gazdák neveltek fel, egyből sem lett jó atyafi vagy életrevaló gazda. Az esetek zömében az erőszakos asszimilációval azonban többet ártottak, mint használtak. Viszont a korábban összetartó, egységes cigányságot megosztották, és szembe tudták állítani egymással.

Hol volt már az a XIV. századi keresztényi lojalitás, amikor is a jó Zsigmond király az országon átvonuló nomád cigányok László vajdájának menlevelet, vízumot adományozott?!

Még sohasem vizsgáltuk meg annak a lojalitásnak az összefüggését.

A nomád cigányok nem bizonyultak hódító szándékúaknak. Inkább voltak ők kézművesek, kovácsok és cserzők, marhákkal, lovakkal, kecskékkel és nyájakkal érkeztek, mert a nomád életvitelük önellátásra késztette őket!

Zsigmond király hírnökei már ismerték a cigányokat, hisz a vándor népek és a hírnökök útvonalai óhatatlanul keresztezték egymást. De volt ott még más bizonyíték is, hiszen már István király korában és az Árpádházi királyok idején is éltek és kereskedtek nemcsak Nyugaton, de Európában is cigány lókereskedők, bádogosok, kovácsok, marhahajcsárok és kézművesek. A jó kézművesekért még a világ végére is elmentek az uralkodók hírnökei. Így volt ez Mátyás király és a Habsburgok idején is. De a szabadságharc után és a kiegyezés után is nagy létszámban fogadtak be ügyes cigány szerszámkészítőket, kézműveseket a mindenkori uralkodók az országba, mert szükség volt rájuk.

A saját családom felmenői között is sokan jeleskedtek a XIX. században úgy a párizsi világkiállításra készülő Eiffel-torony készítésénél, mint a budapesti Nyugati pályaudvar felépítésénél.

De jó dolguk volt egész Magyarország területén, hiszen a több ezer kastély építésénél nemcsak ácskapocsra volt szükségük a mestereknek, de a díszes kapukat és rácsokat is cigány kovácsmesterek készítették. Nemcsak a vasmunka területén, hanem mint ácsok és tetőfedők. Díszes bádogosmunkáik van ahol még ma is megcsodálhatóak. Az Esterházy-, a weimari kastély, valamint az összes főúri, közép- és kisnemesi kúria, a múzeumok és a közintézmények építői, valamint a vasút- és útépítő munkások között is számosan voltak cigányok.

Édesapám felmenői is mind kovácsok, díszítőkovácsok, rézművesek, bádogosok, ló- és marhakereskedők voltak.

Ferenc József alcsúti kastélyának a felépítésén is dolgoztak. De nem hiszem, hogy nem akadna még ma is sok olyan cigány család szerte a nagyvilágban, akiknek felmenői, rokonai szép számmal nem vettek volna részt Európa felépítésében és működtetésében.

Mi történt a XX. században?

Mi okozta, hogy a munka világa értéktelenné vált, és vele egy időben magyarok és más nemzetek is elvesztették a munkájukat és a megélhetésüket? Mi változott? És a legmélyrehatóbb kérdés: mitől lett kiszámíthatatlan a munka világa? Úgy látszik, hogy a kézműipar főleg kétkezi szakmunkás, szakemberek nélkül is megy, halad, ha döcögve is Európában. Ázsiáról és a harmadik világról nem is beszélve. Indiáról pedig – ami egy külön világ a földi valóságban – most nem kívánok szólni. Az egy külön dolgozatot érdemelne meg! Ott a népek hierarchiájában még nem történt meg a legalsó kaszt – az érinthetetlenek – „rabszolgasorból” való felszabadítása, de szemmel láthatóan dolgoznak rajta, főleg a női aktivisták!

De mi lesz velünk Európában? És az első számú kérdés, hogy mi várható Magyarországon most és a közeljövőben?

Mi lesz velünk? Legyünk romák, cigányok vagy magyarok, teljesen mindegy. Milyen lehetőségek várhatóak, és ezeket a lehetőségeket és esélyeket milyen magyar törvények működtetik és biztosítanak nekünk valamennyiünknek esélyt élni és életben maradni? Egyáltalán van-e esélyünk nekünk, középkorúaknak, nyugdíjasoknak és a fiataloknak reménykedni egy kiszámítható életre? Ez itt a kérdés már nagyon régóta, de főleg az utóbbi húsz évben. Most ami elment a réven, elmegy a vámon is!

Az országban felnőtt egy olyan generáció, amelynek tagjai előtt nem volt és ma sincs munkából és bérből élő szülők által meghatározott családmodell, mint nekünk, az 50–60-as években felnövekvő generációnak még volt. – A kilátástalanság, a tengődés a mostani fiatalok zömére jellemző, erre vezethető vissza, az agresszivitás és az egyre több erőszakos bűnelkövetés is.

Igaz, az 1989-es politikai váltás okozta változásokba nálunk nagyobb, erősebb nemzetek is megroppantak.

De hát azért van a nyakunkon kobak, hogy gondolkozzunk vele, vagy mi a csudának?

Le kéne zárni végre az egymásra mutogatást, hogy ki volt a hibás! Hiszen a jelen generációja azért nem lehet felelős, hogy a Kádár-rendszerben eladósodott az ország! (Csak zárójelben említem, hogy annak az eladósodásnak az összege elenyésző ahhoz képest, hogy most mennyi a tartozásunk!) No ezért már mindenki felelős, aki akkor vagy most kormányozza az országot, részben vagy totálisan. Ezek után mi a teendő? Ez itt a kérdés. No meg az, hogy ki és kik a bűnös(ök) itthon és honon kívül, hogy a svájci frank olyan faramuci módon bújt ki a zsákból?

Most ki menti ki ezt a becsapott, kifosztott kis országot a harapófogó szorításából? Vagy van egy másik út is? S ha van, azt ismeri valaki? És mi, a csoró többség miért nem ismerjük? Mi lesz velünk, az országgal, a fiatalokkal, a diákokkal, a munkanélküliek egész hadával, és mi lesz a nőkkel, a családanyákkal, akik nem tudnak mit főzni, mert nincs miből? Na és mi lesz az idős szülőkkel és nagyszülőkkel, cigányokkal és elesettekkel, a hajléktalanokkal? Mi lesz a megoldás? Van egyáltalán megoldás és kiút a gödörből?

Vagy a hadrafoghatók más utat választanak?

Csak attól ments meg minket, Istenem!

Az ’56-os forradalom után a lecsavart lámpa fénye mellett igen halkan, suttogva jövendölte, szinte látta édesapánk a jövőt: „Timégmegélitek,mutatott ránk és mondta: Jön majd egy jó király, akinek kilövik az egyik szemét, de életben marad, és élére áll majd az országnak, olyan jól fogtok élni, hogy a gyermekeitek aranypénzekkel fognak játszani. De mondok még valamit! El fog még jönni az az idő, amikor nagyon sokan akarnak cigánynak lenni, mert érdemes lesz annak lenni!”

Jaj, drága Apám! Bárcsak a próféta szólna belőled!!

A szerző író, szociológus