Két londoni csapat, a West Ham és a Fulham játszik. A játék érdekes, a gólok szépek, na persze egy angliai meccsen kis gól is tud szép lenni. A stadion látványa üde, az idő szép, a hangulat az angol stadionokhoz méltó: sportszerű szurkolás, a kedvencek biztatása és így tovább. Idilli szombat délután. A hazai csapat is nyerésre áll.

Aztán megüti valami a fülemet.

A magyar riporter ezt mondja: – A magyarországi rigmust itt most úgy lehet alkalmazni: indul a busz Fulhambe.

A magyarországi rigmus. Hogy is szólt és szól mostanság ez a „rigmus”?

Indul a vonat Auschwitzba.

Ez az a „rigmus”, ami miatt épeszű szurkoló már a stadionok környékére sem teszi be a lábát.

Ez az a nóta, amit ma részeg csürhe üvölt a lelátókon, és ami miatt még mérkőzést félbe nem szakítottak, méltó büntetést ki nem szabtak, csak nevetségesen enyhét, szurkolót, szurkolókat ezért stadionból ki nem tiltottak.

Nem mai jelenség ez, úgy húsz éve kezdődhetett. A mindenkori politika felelőssége, hogy eltűri.

Csak hát itt van egy nemzedék, amely még annak előtte látott igazi magyar focit, igazi játékosokkal, igazi stadionhangulatban, hogy ezek a hordák ellepték a lelátókat.

Albert, Farkas, Tichy, Göröcs.

Szepesi, Vitray, Gyulai.

Ez a nemzedék a futball öröméért szórakozni járt a pályákra, és ha nem tudott kimenni, meghallgatta rádión, megnézte a televízióban. Mert érdekes volt a riporter személyisége, felkészültsége, szellemessége, mert értett ahhoz, amit közvetített, anélkül is, hogy az internetről leemelt, teljesen fölösleges statisztikákkal tömte volna tele a mondandóját.

Ma mit lát, hall az ember, ha nagy ritkán magyar focimeccsre téved a távirányító?

Gyötrelmes kínlódás a pályán, kongó lelátók, alpári zsidózás, néha egy szotyizó miniszterelnök és a lelkesült, nevenincs riporterek – tisztelet az igen csekély számú kivételnek – bugyborékolása, a semmit nagyszerűvé tupírozása.

Annak a nemzedéknek, amelytől ellopták a magyar focit, nem marad más, mint a spanyol, olasz, német, angol bajnokság. Kinek-kinek ízlése szerint. A választék nagy, hála Istennek.

A televízióban.

Meccsre ugyanis már régóta nem járunk.

De ha egyes riporterek révén még ide is beteszi a lábát a bunkóság, a suttyó tudatlanság, hogy valakinek csak egy ilyen barbár rigmus tud eszébe jutni egy angol futball meccs közvetítése közben, akkor mi marad azoknak, akik csak nézni és élvezni szeretnék ezt a gyönyörűséges játékot?

Csak halkan jegyzem meg, véleményemet néhány sorban leírtam a Digi TV sportcsatornájának is. Mondjam azt, hogy az elemi udvariasság legkisebb jelét sem tanúsítva, nem is válaszoltak?

Nem mondom.

Körmöczy György