Nem volt könnyű helyzetben a nők foglalkoztatásának javításáért felelős kormánybiztos, amikor féléves megbízása első öt hónapjáról tartott beszámolót. A gondok ugyanis jórészt nőttek: már nemcsak az 55 évesnél idősebb, az alacsony iskolázottságú és a kisgyereket nevelő nők, hanem a kora huszonévesek foglalkoztatottsági mutatói is jócskán elmaradnak az uniós átlagoktól. 

Ráadásul még mindig nem lehet tudni, hogy miből lesz forrás a legjobbnak szánt hírre, a munkahelyvédelmi akcióterv kisgyerekes anyákat érintő kedvezményére. Így aztán az erre vonatkozó kérdésekre csak a kompetencia hiányát hangoztathatta.

Ahogy azt sem egyszerű magyarázni, hogy ha a kisgyerekes nők helyzetének javítása a cél, akkor hogy lehetséges, hogy éppen ők kerültek július elsejétől még az eddigieknél is rosszabb helyzetbe. Az új munka törvénykönyvével ugyanis éppen az ő védelmük gyengült meg, az a viszonylagos védettség, amelyet a munkáltatók eddig sem tartottak száz százalékig tiszteletben.

Kényelmetlen az a helyzet is, amelyben Szalai Piroska kormánybiztos alig hogy megerősítette főnöke (Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter) szavait arról, hogy az egykulcsos adónak köszönhetően immár emelkedett is a születések száma, máris érkezik a cáfolat a demográfustól.

S ha ez nem lenne elég, a legjobb szándékkal, a nők helyzetének javítása iránti elkötelezettséggel összehívott megbeszélésen röpködtek az olyan megjegyzések, miszerint a nők nem akarnak vezető pozíciókban dolgozni és sokat keresni, mert nem szeretik a túl nagy felelősséget, nem akarnak politikusok lenni és a társadalom egészét érintő döntéseket hozni, ami jobb is, mert a magyar társadalom amúgy sem szavaz bizalmat a női politikusoknak. Hogy a nőket nem zavarja, ha sok házimunkát kell végezniük a kereső munka mellett, mert így még fontosabbnak érezhetik magukat. Évszázados előítéletek pufogtak olyan képviselőnők szájából, akik maguk az élő cáfolatai az elhangzottaknak, hiszen ott ülnek a parlamentben, karriert építenek a család mellett, közéleti felelősséget vállalnak.

Így tényleg nehéz. Patriarchális előítéletekkel szemben viszont források nélkül kell küzdeni azért, hogy a magyar nők munkaerő-piaci helyzete legalább megközelítse uniós társaikét. Így hiába a jó szándék, az alapos helyzetértékelés, a konzultációk sora, a civilek bevonása. Így az lehet a kormánybiztos legmerészebb ígérete, „2020-ig esetleg tudnak olyan módokon nyúlni a gazdasághoz”, hogy egyre többeknek legyen valódi alternatíva például a részmunkaidő.

Így aztán a nők foglalkoztatásának javításáért felelős kormánybiztos csak díszzsebkendő lehet Matolcsy György zakóján: jól mutat, de gyakorlati haszna nincs.