Az I. világháborúra alig emlékezhet, oly kicsi volt, az őszirózsás forradalomra talán már igen. Fiatal felnőttként csöppent bele a napjainkban oly sokat emlegetett 1929–33-as gazdasági világválságba, majd a II. világháború vette el tőle azt, aki talán neki a legfontosabb volt. Akit – bár hitbéli okok miatt kikeresztelkedett – a történelem mégsem kímélt, származása alapján, zsidóként munkaszolgálatra vitt. Maradtak utána – neki és nekünk – a versek. Radnóti Miklós versei, melyek örök érvényűek, örök szépségűek. Ahogy örök Gyarmati Fanninak – Fifinek – a fiatalon rászabott özvegység. Ugyanabból a lakásból – ahol egykor Radnóti Miklóssal élt, ahonnan férje utolsó, tragikusan végződő útjára indult – nézte végig az egész zűrzavaros múlt századot. Ismerte Horthyt, Szálasit, Nagy Imrét. Megélte Sztálin dicsőítését és alkonyát, ’56-ot, a rettegett ávós időszakot, újratemetések sorát, a Kádár-féle gulyáskommunizmust, a rendszerváltást, s a napjainkig húzódó mai demokráciát.

Szombaton 2 órakor keringőztek lakása közvetlen közelében, de még bőven volt hely a Pozsonyi Piknik nagyszínpada körül, majd 3 órakor már lépni sem lehetett. 45 perccel később pedig az ablaka alatt várakozásteli csend feszült, s bár az eső eleredt, senki nem mozdult. Mindenki őt, az irodalomtörténelembe múzsaként és feleségként bevonuló, a napokban 100. életévét betöltő asszonyt akarta köszönteni. Vártuk, hogy kilép az erkélyre, legalább egy futó pillanatra feltűnik a függöny mögül, de ő inkább bentről figyelt, hallgatott. Maradt hű önmagához, visszavonultságához. Ablakait sarkig tárva szállt hozzá a közösen elszavalt vers (Két karodban, 1941), mely még ma is legalább annyira élő, óvó és kortalan, mint az özvegy maga, ki hosszú életével vetett fricskát különböző koroknak és ideáknak.

Az idei szeptember első napján az idő 4 óra körül elgondolkozva, egyik lábáról másikra állva toporgott egy kicsit. Ezalatt 100 színes luftballon köszöntőn hajlongott a balkon előtt. Mindeközben a szavak erejét, avagy önmaga kíváncsiságát bizonyítván, a nap előbukkant és a délután hátralévő részében bearanyozta a gyönyörű szerelmes versek ihletőjének erkélyét.

Varró Éva Szilvia Budapest