A látók szigete
Eltűnt a határon túli magyarság sorsa iránti elkötelezettségnek az az emberjogi, antinacionalista hagyománya, amit a demokratikus ellenzék képviselt Kádár János diktatúrájában. Minden ellenkező és tudatlanságra alapozott híreszteléssel szemben: a magyar kisebbségek sorsa a demokratikus ellenzék figyelmének középpontjában állt. Akkor erről a legmegbízhatóbb és legrészletesebb tájékoztatást a szamizdat lapokból és kiadványokból kaphatta a magyar közvélemény, s a demokratikus ellenzék embereitől kapták az erdélyi menekültek a legtöbb segítséget. Ezt a hagyományt a liberális pártok vitték tovább, amíg el nem sorvadtak vagy át nem alakultak önmaguk ellentétévé. Már a Székely Mikó Kollégium kapcsán is emlékeztetni akartam erre a hagyományra. Ott nem volt rá hely, de biztos lehettem benne: lesz még rá ok. Van.
A magyar kormány által támogatott szélsőséges pártocskák ugyan nem nyertek semmit a júniusi negatív kampányukkal, de azért ártottak, ahol tudtak. Maros megyében tudtak. A Maros megyei önkormányzat addigi RMDSZ-es vezetője vesztett, a szociálliberális jelzőt bitorló bukaresti kormánykoalíció embere győzött, s rögvest az jutott az eszébe, hogy elfoglalja az erdélyi szellemi szabadság két fontos szigetét. A magyar nyelvű Látót és a román nyelvű Vatrát (melynek semmi köze a Vatra Romaneasca nevű soviniszta egyesülethez). Ciprian Dobre úr azt találta ki, hogy a két szerkesztőséget megfosztja önállóságától, és felére csonkítva betapossa őket a megyei könyvtár fennhatósága alá.
Ez halálos ítélet. Lenne. Kérdés: lesz-e? Nincs még elintézve, nincs még elvetve. Ilyenkor van a tiltakozásnak helye és értelme. Mégpedig éppen abban az antinacionalista szellemben, melyet föntebb megidéztünk. Hiszen itt nem magyar, hanem magyar–román ügyről van szó. Két egymással szolidáris szerkesztőségről. „A két folyóirat ikerpár, amely kölcsönösen segíti s kiegészíti egymást”, üzeni Dan Culcer, a Vatra alapító szerkesztője Franciaországból, ahová még Ceausescu elől menekült. „Föltűnő a folyóirat befogadó tágassága, az irodalmi irányzatok közt való megértő és egyesítő szelleme” – így jellemezte a Látót Ilia Mihály. A Látó főszerkesztője, Kovács András Ferenc pedig, zseniális közéleti költészetének hála, éppen nem az uralkodó übermagyar konjunktúralovagok kedvence. (Saltus Hungaricus: „Magyarságnak nagyot ugort / Az ára! / Nemzetes légy, mássz az ugor- / Kafára! / Föntről aztán rákaphatsz a / Hazára, /Mint kopó a hatalom vad / Szagára!”)
A Látó az 1953-ban alapított Igaz Szóból lett. Sok magyar színházzal, alsóbb és felsőbb iskolával, kiadóval és folyóirattal együtt az is a szabadság kis félszigete volt. A legfontosabbak egyike. Viselte a bornírt diktatúra lenyomatait és megjelenítette az erdélyi magyar irodalom javát. Nyomban nevet változtatott a diktatúra bukása után, amint félszigetből sziget lehetett. Fölvette a magyar fölvilágosodás leglelkesebb költeményének nevét, s fölírta címlapjára a két évszázados reményt: „Vídulj, gyászos elme! megújul a világ, / S előbb, mint e század végső pontjára hág.” Megint túl vagyunk egy végső ponton. Gyászos elménk nem vidul, de követel: „Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság, / Törvény s egyenlőség, s te, áldott szabadság!”
