Tavaly még Lipótra, egy újranyitott kisiskolába vonult ki tanévet kezdeni a humántárca csúcsvezetése, hogy így jelezze: momentán nincs számára fontosabb, mint hogy minden kisdiák a lakóhelyén tanulhassa meg a betűvetést. Idén aztán fordult a kocka: nemcsak a miniszter és a szakállamtitkár, de az Országgyűlés elnöke is egyházi iskolában tartotta helyesnek jelenlétével emelni a tanévnyitó fényét.

Ami egyébként érthető gondolat, hiszen augusztus utolsó heteiben meglehetősen sok szó esett bizonyos egyházi iskolákról. Szülők ezrei találgatták, nem lehetetlenülnek-e el az új egyházi törvény által nemkívánatosnak minősített vallási közösségek – így a hátrányos helyzetűeket segítő Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vagy a kifejezetten cigányok oktatásával foglalkozó buddhisták – oktatási intézményei, ahogy az utolsó utáni pillanatban sem nyugodhatnak meg az alapítványi tanodák tanárai és diákjai sem. A deklarációt, miszerint soha olyan biztos helyzetben nem voltak, mint most, megnyugtatóan erősíthette volna, ha a miniszter – mondjuk – Sajókazára, a Dr. Ámbédkár iskolába, államtitkára meg a berettyóújfalui Igazgyöngybe megy tanévet nyitni. Persze az ég adta világon senkit sem lepett meg, hogy míg ők egy katolikus gimnáziumban ünnepeltek, addig a házelnök egy református intézményben tartott beszédet.

Miért pont az oktatásra ne volna igaz a „ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt, amit csinálok” elve? Ha valami, hát ez a vasárnapi tanévnyitó fényes bizonyítékát adta, hogy szó és tett a jelen kormány gyakorlatában egymástól függetlenül létezik. Hiszen e vezető állami hivatalnokok nyugodt szívvel szónokolhattak jóról és rosszról, erkölcsről és emberségről, akárcsak tisztességes, becsületes versenyről egy olyan helyzetben, amikor éppen ők maguk fordítják vissza mindazt, amit az utóbbi negyedszázadban úgy-ahogy, de sikerült tenni a mindenkinek egyforma esélyt adó oktatás érdekében.

Az egyházi iskolákra fókuszáló tanévnyitónak legalábbis sajátos olvasatot ad, hogy az ilyen intézmények radikális számbeli gyarapodása nem elsősorban a hitéleti felvirágzásnak, hanem annak tudható be, hogy sok elszegényedő önkormányzat inkább bízta valamely bevett egyházra a diákok nevelését, mintsem hogy bevárja az államosítást. Ennek következtében viszont ma már temérdek településen egyszerűen nem hozzáférhető a világnézetileg semleges oktatás.

És ha lehet ilyet mondani, ez csak a kisebbik baj. Mert bár az iskolák államosításáról egyelőre tényleg senki sem tudja, mi lesz a végeredménye – például hogy hány intézményt zárnak be, milyen elvek szerint szervezik meg az összevonásokat, ki és milyen alapon dönti el, kik taníthatnak ezután is –, ha továbbra is a költségtakarékosság marad a vezérlő elv, akkor viszonylag tiszta helyzet áll elő hamarosan. Lesznek a tisztes szegénységben vegetáló állami iskolák, és az onnan menekvést kínáló egyháziak. A politika meg mindig maga dönthet, hová megy ünnepelni.

Szilágyi Gábor lelkipásztor beszél a református egyház működtetésébe került Arany János Általános Iskola tanévnyitóján Kisújszálláson