A legrosszabb feltételezés – vagyis hogy pár milliárd dollárért visszaadtunk az azerieknek egy gyilkost, tudván, hogy odahaza istenként fogják tisztelni – következményeitől igyekszik megóvni a kormányt Szijjártó Péter, amikor sajtóroadshow keretében bizonygatja, hogy Budapest a nemzetközi szerződések szerint járt el az ügyben. Más kormányzati reakciók, például az államok közti kapcsolatokban erős jelzésnek számító diplomatabekéretés is azt sugallják, hogy Orbánék nem pont így képzelték el az átadást.

Morális szempontból érthető, hogy lerúgná magáról a vádat a kormány: ilyen üzletbe európai ország nem mehet bele. Ha kiderül, hogy mégis, önként, dalolva tette, akkor magára valamit is adó demokrata állam vezetője a lépcsőházba sem engedi be a magyar kormányfőt, nemhogy fogadná.

Van azonban egy rossz hírem Szijjártó számára: nem látni olyan kifutását a történetnek, aminek a végén a magyar kormány meg tudná őrizni a szalonképességét. Mi történik, ha a világ elfogadja a Miniszterelnökség külügyi államtitkárának magyarázkodását? Nos, ez esetben nem kell morális aggályoktól tartanunk, viszont jó eséllyel szállunk küzdelembe az év Darwin-díjáért, ami a legnagyobb lúzerek „jutalma”. Konkrétan felültettek minket az azeriek, mit sem törődve azzal, hogy igen kényes helyzetbe hozzák a magyar kormányt. Miért tehették ezt meg? Mert nem tekintenek minket egyenlő félnek. Nincs mitől tartaniuk, se gazdasági, se politikai befolyásunk nincs a világban. Per pillanat kalapozunk a Kaukázusban, itt-ott Ázsiában. A kéregetőnek pedig nincs becsülete. Főleg nem azokban a tekintélyelvű társadalmakban, államokban (fél- vagy egész ázsiai származékoknál, ugyebár), ahonnan olyan pénzt próbálunk szerezni, amit nem az IMF folyósít.

Az van, hogy a Szijjártó-féle verzió nyílt beismerése annak: nem vagyunk a térképen, Baku is átnéz rajtunk. Más megfontolásból, de Jereván is levegőnek néz már minket. Ennek pedig híre megy a térségben, ki így, ki úgy fogja beárazni szerepünket az azeri–örmény konfliktusban: vagy szerencsétlen flótásnak néznek minket, vagy Júdásnak, aki 30 ezüstpénzért megvehető (Jerevánban aprópénzt szórtak a magyar képviseletet ellátó patikus gyógyszertára elé, miközben felgyújtottak egy magyar zászlót).

Ugyanez a mérlegelés odébb, a nagyhatalmak tárgyalótermeiben is újrapozicionálja Budapest helyét a világban. Tehát akár tudtunk az azeriek valós szándékairól, akár nem, az ostor rajtunk csattan.

Szomorú látlelet ez a magyar politikáról. Miközben régiós gazdasági térhódításról álmodozik némely kormánytag, jött egy kijózanító pofon valahonnan több ezer kilométerről, egy olyan országból, amelyikkel szemben egyébként nem táplálunk sérelmeket. Nem úgy, mint a Wekerle-tervvel megcélzott legtöbb közép-európai állammal. Igaz, Bakuval érdemi gazdasági kapcsolatunk sincs, ott súlytalanok vagyunk. A kiszolgáltatottságunk viszont itt, Európában sem marad titokban.