Kornai János professzor úr világhírű elmélete jutott eszembe az azeri köztörvényes bűnöző kiadatása kapcsán. Kornai professzor elmélete az én értelmezésemben arról szól, hogy a kapitalista gazdaságok és vállalatok esetében a költségvetés általában kemény korlátokba ütközik. Addig lehet nyújtózkodni, amíg a takaró elér. Ha túl magas a hiány, akkor kiadásokat kell csökkenteni vagy bevételeket növelni. A költségvetés e kemény korlátja tehát olyan felhajtóerőt jelent, amely fenntarthatóvá tesz egy gazdaságot, illetve vállalatot. Magyarország hiába szociális piacgazdaság, ez a felhajtóerő az elmúlt években olyan megoldásokat hozott felszínre, amelyek szerintem nagyon kártékonyak. A második Orbán-kormány eddig többnyire unortodox lépésekkel tartotta alacsony szinten a hiányt. Az említett alacsony hiány tehát egyáltalán nem fenntartható módon jött létre. 2013 tavaszáig, amíg Simor András jegybankelnöki ciklusa tart, s amikor a devizatartalék hatalmas arzenálját is megszerezheti a hatalom, szükség volt még az unortodox gazdasági lépések terén is egzotikusnak minősíthető lépésekre. Ezek közül biztosak lehetünk abban, hogy „csak” az első a köztörvényes elítélt kiadása néhány százmilliárd értékű állampapírért.

Jelenlegi információk alapján nem túlzás kijelenteni, hogy a magyar állam – addicionális kölcsönnel történő – finanszírozása és a kiadatás között ok-okozati kapcsolat állt fenn. Vannak olyan információk is, hogy ezen alku megköttetése előtt is történt ajánlat a büntetés helyszínének megváltoztatására, de az akkori magyar vezetés ezt visszautasította. Nem látták korábban garantáltnak azt, hogy az elítélt nem kap szülőföldjén elnöki kegyelmet.

A pszeudogaranciát (amelyről azonnal kiderült, hogy cseppet sem váratlan módon megszegték) megkapva jutott a második Orbán-kormány erre a tisztességtelen döntésre. A miniszterelnök szűk szakmai stábjában megtalálható döntéshozó úgy számolt, hogy ezen ügylet közgazdaságilag racionális. Ez a számítás teljesen hibás volt. Mára kiderült, hogy a tisztességtelen döntés hatására Magyarország gazdasági nagyságrendekkel magasabb veszteséget fog szenvedni, mint amennyi többletbevétel realizálódhat. A külgazdaság mellett nagyon nehezen számszerűsíthető az etikai veszteség. Ezt a döntést nem lett volna szabad semmilyen számítás alapján sem meghozni, mert vállalhatatlan.

Mit kellett volna tenni egy hónappal ezelőtt? Ekkor merült fel, hogy török líráért és azeri manatért is vásárolható lesz magyar államkötvény. A második Orbán-kormány ekkor ezt úgy kommunikálta, hogy a keleti nyitás szellemében külföldön árulja majd a magyar kötvényeket.

Vezető közgazdász asszony ekkor ezt úgy kommentálta, hogy ez nem unortodox, hanem unintelligens megoldás. Szerintem talán ekkor kellett volna közgazdászoknak és újságíróknak közösen kideríteniük, hogy mi lehet a háttérben. Az oknyomozás nyomása talán megakadályozhatta volna a tisztességtelen alku létrejöttét. El lehetett volna jutni odáig, hogy ezek az unintelligensen unortodox gazdasági lépéseket tisztességtelennek minősülnek.

Legyünk tisztában azzal, hogy akik számára a cél szentesíti az eszközt, a jövőben sem fognak a tisztesség határánál megállni. Erre már volt a történelemben példa: a frankhamisítás 1925-ös nemzetközi botránya.

A szerző közgazdász