A normatív mutyi

Csendesen, minden nagyobb felhajtás és társadalmi egyeztetés nélkül (benyújtástól a zárószavazásig három hét alatt „lezavart” eljárásban, a nyári törvénykezési roham közepén) került a személyi jövedelemadóról szóló törvénybe az a rendelkezés, amely a kétharmados törvénygyárnak tetsző alapítványokból a magánszemélyeknek nyújtott pénzbeli juttatást adómentesnek minősíti! (Szja tv. 1. sz. Mell. 3.6. pontja.)

Történik majd ez után, hogy a külön törvényben meghatározott célra létrehozott közalapítvány, valamint a központi költségvetésről szóló törvényben egyedi támogatásban részesített magánalapítvány adómentesen fizethet ki – „a szervezet céljaival összhangban” – magánszemélyeknek pénzeket!

Miközben a minimálbért, a nyugdíjakat, s még a szociális ellátásokat is keményen megadóztatják – a politikai hatalomnak tetsző civil szervezetek (magán- és közalapítványok) törvénybe iktatva válnak adómentes kifizetőhellyé a klientúra számára. (A közalapítványok nagyobb hányadát az elmúlt évben jogutód nélkül megszüntették, egy másik hányadot az állam által alapított nonprofit gazdasági társasággá alakítottak át; s egy harmadik hányadban pedig a politikai hatalom elfoglalta a kuratóriumokat – nos, érdekes módon ez utóbbi alapítványi csoportot nem kellett se megszüntetni, se átalakítani! S lássunk csodát: most éppen ezt a kört lehet törvényileg kivenni a személyi jövedelemadózás alól.)

Mintha megfordult volna az idő! A civilügyekben csak kicsit is járatos olvasó még emlékezhet rá, hogy a 90-es évek elején már nagyon nem illett a költségvetési törvénybe konkrétan beleírni egyes civil szervezeteket és támogatásukat. Majd eljutottunk oda, hogy a normatív szabályozási technikák váltak uralkodóvá az állami támogatáspolitikában; s az egyedi, névre szóló, nem pályáztatott támogatások már szinte kivételnek számítottak. S most itt állunk 2012 őszén, s előttünk az új szabályozás, amilyet utoljára talán még a pártállami törvényekben láthattunk a KISZ-re és az Úttörőszövetségre vonatkozóan: hogy ugyanis az általuk, nekik, értük, nevükben, velük végzett tevékenység más értékű, más árú és más adózású, mint a többi!

Most is ez lesz az új törvények szerint, csak nem kimondva és nem felvállaltan, mint a régi pártállamban; az új pártállam ezt már gondosan jogi normába csomagolja. Az történik, hogy a politikai, kormányzati, hatalmi listák meghatározzák az adómentes kifizetésre érdemes civil szervezeteket! Egyedileg, gyorsan és parlamenti többséggel. Még mondja azt valaki, hogy ez nem jogállam? (Jó, ha nem is jogállam, mert ez azért erős túlzás lenne a pártkáderekkel feltöltött Alkotmánybíróság, ÁSZ, KT, OVB, ügyészség mellett és a visszamenőleges hatályú jogalkotással, az egyénre szabott törvénykezéssel, a parlamenti jogalkotási rend kikerülésével, az állami „einstandokkal”, az ellenzéki képviselők folyamatos büntetőjogi fenyegetettségével, a média kisajátításával együtt; de akkor legalább „jogi alapokon nyugvó állam”.)

Hiszen még a mutyit is törvénybe foglalják. A hatvanezres szervezetszámú civil szektor autonómiája szempontjából ez tragédia, nem csak szimpla kormányzati túlkapás. Tragédia, mert szörnyű az üzenete: civilek, alkalmazkodjatok a normatív mutyihoz, ez a világ (mai) rendje!

A szerző jogász

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.