Egyetértünk Lázár Jánossal.

Nemcsak abban, hogy a Miniszterelnökség után más állami intézményeknek is nyilvánosságra kellene hozniuk dolgozóik bérét, hanem abban is, hogy ami a keresetüket illeti, nekik semmi szégyellnivalójuk nincs. A versenyszférához mért jövedelmek nélkül képtelenség szakmailag felkészült államigazgatást fenntartani, a gyenge fizetés pedig csak a kontraszelekciót erősíti: az eszesebb elmegy, a gyengébbje meg a köz nyakán ragad.

Most sem gondolunk mást, hogy a médiát keresztül-kasul bejárta a lista, ki mennyit keres Orbán Viktor hivatali háza táján. Bruttóban amúgy és egyéb juttatások nélkül a „mezítelen” pénzek így festenek: Orbán Viktor kormányfő 1 millió 507 ezer 400, helyettese, Semjén Zsolt 1 millió 101 ezer 900 forintot kap.

Nem sokkal marad el tőlük Lázár János és Szijjártó Péter 997 200 forinttal, mint ahogyan Giró-Szász András kormányszóvivő sem, aki ugyanennyit vihet haza. Kumin Ferenc helyettes államtitkár 897 500, a volt államfő, Schmitt Pál unokaöccse, Schmitt Pál Péter főosztályvezető pedig 606 800 forinttal követi őket, hogy csak néhány nevet említsünk.

Az ismétléssel nem az a szándékunk, hogy csatlakozzunk a közvélemény igyekezetéhez, amely a minimálbér fetisizálásával az irigység egységfrontjában a szegénység egyenlőségéért küzdene. A baj nem a Miniszterelnökség pénzével van, hanem a teljesítményével. Azzal a teljesítménnyel, amellyel bennünket oda vezettek, ahová. Konkrétan, mondjuk, hogy a kormányfő azért kap tőlünk havonta másfél milliót, hogy a jövőnket Azerbajdzsánban keresgélje. Azért ez sok.