„Jogilag rendben lévő a hálapénz, ha azt a beteg utólag, a saját elhatározása alapján adja”– idéz egy ügyvédet. Csak hát mit jelent ez az „utólag”. Létezik olyan, hogy utólag? Nem. Az utólag azt jelentené, hogy akkor adom a pénzt, amikor biztos vagyok benne, hogy azzal az orvossal már soha az életben nem találkozom. Ilyen azonban nincs. Amikor a pénzt adom, mindig arra kell számítanom, hogy arra az orvosra még rászorulhatok, és akkor nem szeretnék pórul járni. Jellemző, hogy tudom, hogy azzal az orvossal még lesz dolgom. Sebésznek a műtét után, szülésznek a szülés után szokás fizetni, amikor még hátravan egy hosszú utókezelés. Orvosnál nincs „utólag”. Mindig azért fizetek, hogy ne járjak pórul, amikor újra rászorulok.

„Azért fizet, hogy a minden biztosítottnak alanyi jogon járó szolgáltatáshoz képest kedvezőbb elbánásban legyen része”– idézi a másik ügyvédet. Ilyen tényleg létezik, de nem ez a jellemző. A legtöbb beteg azért fizet, hogy elkerülje a minden biztosítottnak alanyi jogon járó szolgáltatáshoz képest kedvezőtlenebb elbánást.

Szélsőséges, de gyakori eset, amikor a nővér a hozzátartozótól kapott külön honorárium nélkül nem hajlandó tisztába tenni a magatehetetlen beteget, vagy csak naponta egyszer teszi meg ezt. Az orvosok ennyire nem durvák. Ők csak finoman éreztetik, hogy nem igazán fontos nekik a nem fizető beteg. Újra rákérdeznek arra, amit már kérdeztek egyszer, jelezve, hogy nem igazán figyelnek oda. Várakoztatnak akkor is, amikor nincs náluk beteg. Vizsgálat közben másról beszélgetnek az asszisztenssel. Nem azt az orvosságot írják fel, amelytől nem várható mellékhatás. Aztán bizonyítsuk rájuk, ha tudjuk, hogy ez zsarolás! Az esetek többségében azért fizetünk, hogy elkerüljük a megfoghatatlan, bizonyíthatatlan, épp csak érezhető rossz bánásmódot, nem azért, hogy előnyhöz jussunk.

Egy budapesti páciens P. S.: Ezúttal kérem nem közölni a nevemet. Az orvosok megfoghatatlan bosszújától én is félek.