Talán nem is mentek oda, netán csak kommunikációs trükk volt az egész, valóban lengett-e a zászló a poros Nyugalom bázison, valós-e a híres lábnyomfénykép. Mi most nem térnénk ki arra a rengeteg technikai részletre, amelyek alapján megkérdőjelezhetetlen, hogy Gagarin vagy Armstrongék (és az előzetes kísérleteket végrehajtó többi, Kazahsztánból vagy Floridából startoló űrhajós) jártak-e valóban az űrben. Mindannyian jártak, és ezzel nagyon bátor dolgot tettek.

Ha eltekintünk minden hadi, gazdasági és tudományos szemponttól, akkor azt látjuk, az űrhajózás lényege ötven éve változatlan. Ráültetünk néhány embert egy relatíve vékony falú edénybe zárt energiabombára. Az erőt nekiszabadítjuk, és szerencsés esetben ez tolóhatásával lehetővé teszi, hogy a jármű elhagyja a Föld gravitációs erőterét, aztán lehet tenni-venni akár a bolygó körüli keringési pályán, netán egy kisebb gyorsítófokozattal akár idegen égitesteken is.

Ez a technológia mára csontig hatolóan elért a mindennapok emberéhez is, hiszen telefonálunk, tévét nézünk, uram bocsá’ okmányirodában, bankban ügyeket intézünk olyan informatikai kapcsolatokon keresztül, amelyeket mindez a sok kaland készített elő. És lazán összehúzzuk kabátunkon a tépőzárat – ez is innen van, bizony.

Armstrongék, Gagarinék hősiességére talán szükség sem volt. Akár ember nélküli, távirányítású rendszerek segítségével is elérhettük akár a Föld körüli pályát (Szputnyik–1), akár a Holdat anélkül, hogy nyolcmillió dollárért kifejlesztett szkafanderbe bújtatott űrhajós mondhasson élő adásban néhány szót az ember és az emberiség bizonyos kis és nagy lépéseiről. És hogy személyesen helyezze el azt a kis táblát, amit a Sas fedélzetén odavittek, hogy az emberiség nevében üzenjünk annak, aki egyszer majd látja.

Ám Armstrong és még sok űrhajós vállalkozott arra, hogy a feladat puszta teljesítésével bizonyítsa, a húsba-vérbe-vízbe zárt ember tudása olyan felesleges dolgok felfedezésére is alkalmas lehetetlen körülmények között, mint az egykor a Földből kiszakadt kőzetdarab.

Hogy a hatodnyi gravitációban ugráló űrhajós látványa egy generáció élménye legyen. Hogy megmutassa, ha nagyon nekifeszülünk, szinte mindenre képesek vagyunk. Mindezt pedig úgy, hogy a szigorúan nem hivatalos előzetes latolgatások szerint a landolásra és visszatérésre kijelölt csapat két tagjának 35-40, a holdi keringést végző pilótának 45-50 százalék becsült esélye volt a sikerre. És mégis odaültek a Saturn-V nevű gigantikus üzemanyagtartály tetejére.

Ez bátorság. Nagyon nagy bátorság. Armstrong testét most elnyeli a föld. Ha szelleme itt marad, az lesz igazán nagy lépés az emberiségnek.

Gyertyák Neil Armstrong portréja előtt a róla elnevezett wapakonetai múzeumban