Pető Péter: Több, mint testőr

Hajdu János több, mint testőr.

A minap a kommunikációs tanácsadó feladatait is ellátta, ami csöppet meglepő annak fényében, hogy az illető a Terrorelhárítási Központ igazgatója. Az egykor a Fidesz biztonsági direktoraként dolgozó rendőr a kormányváltás után tízmilliárdos költségvetésű kommandó élére állt, amelynek egyik fő feladata a miniszterelnök védelme. A küldetéshez eszközt is kapott szépen, bár példás visszafogottságot jelez, hogy a telefonom PIN kódját – egyelőre – nem változtathatja meg.

Egyéb ügyekben aktív szerepet vállalhat. Hajdu legutóbb a három, Szíriában fogságba esett, kiszabadított, majd hazaszállított korábbi rendőr ügyében tartott sajtótájékoztatón lépett fel. És egyiküknek – az Index videója szerint – két újságírói kérdés között azt súgta: „Mondjál kevesebbet, akkor nem tudnak belekötni!”

Értsd: a közösség pénzén fenntartott, állami feladatokat ellátó szervezet elöljárója azt javasolta a közösség pénzén menekített és utaztatott kollégának, hogy kevesebb részletet áruljon el kalandjáról. Hajdu viselkedése persze nem meglepő a Nemzeti Együttműködés Rendszerének ismeretében: a szisztéma hozzávetőleg annyira kedveli a nyilvánosságot, mint az átlagos adócsaló.

Pedig akad néhány kérdés, amelyre illene válaszolnia az érintett triónak. Például arra, hogy pontosan mit csinált Szíriában, s biztosan nem a szabadságért tüntetőket halomra lövető Bassár el-Aszad rezsimjének dolgozott-e. Mert ha a felvetésre adott nemleges válasza nem igaz, akkor alighanem örömmel vennénk, ha visszautalná azokat a forintokat, amelyeket a bravúros manőverre költöttünk. Ha az egyetemi hallgatók kötelesek finanszírozni tanulmányaikat, akkor esetleg a zsoldosok is beszállhatnak a szabadítási költségekbe. Persze egyelőre nincs alapos okunk azt hinni, hogy a hármasnak titkolnivalója lenne: a csapat állítja, látogatóba ment a távoli országba. Érthető, mindannyiunk régi álma, hogy polgárháborús övezetben kávézzunk a teraszon, miközben Kalasnyikovok szólnak a háttérben a helyi rádió helyett. De bármi is az igazság, az a nyilvánosságra tartozik. Éppen ezért furcsa, hogy a kommunikációs tanácsokat osztogató Hajdu hallgatásra biztat: szerinte nem tartozik ez az egész ügy a sajtóra, a polgárokra. Fölteszem, elég, ha az illetékesek elsztorizgatnak egymásnak a páncélozott fekete autó hátsó ülésén a céllövöldés élményekről és a Chuck Norris hatékonyságát idéző akciókról.

Nincs is ezzel semmi baj, amennyiben Hajdu János nem szeretné a jövőben az állami szervezetet vezetni: kereshet magának egy szponzort, amely új fegyvereket vásárol neki, tisztán tartja az egyenruháját, állja a fizetését, s tapsol olykor mulattató húzásainak. De amíg a TEK-et irányítja, addig talán igazodnia kell ahhoz, hogy az országgal szerződött.

A mikrofonnak is füle van...
A mikrofonnak is füle van...
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.