Egyedi esetekről van szó, a személyes összeomláshoz sokféle úton el lehet jutni. A tatabányai dráma részleteinek megismerése után az derült ki, hogy a családfő előzőleg nem talált munkát sem itthon, sem külföldön, ezért döntött úgy, hogy elemészti családját. Hogy végül nem sikerült ezt végigvinnie, a véletlen műve. Egy német apa, mielőtt megölte négy gyermekét, SMS-t küldött külföldön tartózkodó nejének. A hatóságok későn értek a helyszínre. Az abonyi férfi a tízéves kislányát ölte meg, önmagával már nem tudott végezni. Nincs szó öngyilkossági járványról, s nem lehet az önpusztítás egyedi eseteit általában csak a világválsággal vagy a pénztelenséggel okolni, mert mindig lehettek olyanok, akik hamarabb öszszeomlottak (Abonyban szerelemféltés volt a kiváltó ok). A társadalom mentális állapotával sem lehet érvelni, mert az extrém esetekből nem szabad általánosítani. Csak azon lehet tűnődni, hogy a bajba jutott emberek miért nem kímélték meg gyermekeik életét. Miért határoztak úgy, hogy magukkal viszik őket az önként vállalt halálba?

A pszichológia a beszűkült állapottal magyarázza a krízishelyzet kialakulását. Beszűkült állapotok minden történelmi időben elképzelhetők. Ilyennek lehet tekinteni a családi egységet aláásó eladósodást és pénztelenséget is. Nincsenek a sokk enyhítésére alkalmas profi technikáink. A szegényebb családokban tudják, hogyan kell elosztani a keveset, a középosztály fölkészületlenebb. A rendszerváltás tágította a teret, lehetőséget adott egy alkalmazotti létben, alacsony horizonttal felnőtt generációnak is. Az ide nagy nehezen eljutott emberek a nagyobb mozgástér elvesztése után különösen megszenvedik a státuszban beálló hirtelen csúszást. Vannak ajtók, amelyeken be lehetne nyitni, és segítséget lehetne kérni, de sokan mégsem tudják, hová, kihez forduljanak. Az állam döngeti a mellét, ilyen erős, olyan nagy, de nem áldoz eleget azokra a civil szervezetekre és lelki műhelyekre, amelyekre a bajbajutottak számíthatnának. A legnagyobb slamasztikában azok vannak, akik nem tudnak fizetni a legtöbbször pszichiátriai természetű segítségért. Aminek hagyományai sincsenek nálunk. Tartja magát az a meggyőződés, hogy ha valaki pszichiáterhez fordul, biztos bolond.

Megtanítani az országot arra, hogy hajlékonyabban reagáljon a pénztelenség vagy a pozícióvesztés állapotában, hosszú évtizedek alatt lenne lehetséges. E kultúra kialakítására eddig nem áldozott a kontraszelektált politika. Sok a baljós jel, a tervezgetésre megint nem lesz idő. Úgyhogy egyelőre marad az, hogy ránk ül a szürke rémület, amikor meghalljuk, hogy valaki végső kétségbeesésében a gyermeke életére tört...