A Fidesz–Jobbik-szövetség veszélye

A Haza és Haladás szervezet választási esélyekről szóló tanulmányának alapvető hiányossága véleményem szerint az, hogy nem fordít figyelmet a Fidesz–Jobbik-szövetség lehetőségére.

Nem csak arról lehet szó, hogy választási szövetséget kötnek 2014 tavaszán. Elegendő megállapodniuk abban, hogy az MSZP győzelmének megakadályozása érdekében a Jobbik támogatja a Fideszt. Ebben az esetben hiába lesz többsége az MSZP-nek (vagy egy választási szövetségnek), a kormányfői megbízást újra a Fidesz kapja meg. Látszólag kisebbségi kormányt alakít, de a Jobbik támogatása jelentős, akár kétharmados többséget jelenthet.

Tovább rontja a demokratikus oldal esélyét az, hogy 2013 elején lejár a Magyar Nemzeti Bank elnökének megbízatása, és az új elnök nyilván egy Fidesz-katona lesz. Ez azzal jár, hogy már a második negyedévben – még ha csak az ortodox módszerrel mobilizálható pénzeket tekintjük is – több mint 1000 milliárd forinthoz hozzáfér a kormány, ami elegendő a 2013. évi költségvetés lyukainak betöméséhez, sőt még néhány közérzetjavító intézkedésre is telik belőle.

A sajtó és az elektronikus média tele lesz a Fidesz unortodox gazdaságpolitikájának dicséretével, és a frissen szerzett előnyök a választók jelentős részével elfelejtetik a jogtiprásokat, a teljesítetlen ígéreteket.

Továbbra is kisebbségben lesznek azok, akiknek nem tetszik a tartalékok feléléséből élő kormány ténykedése. Attól tartok, hogy a tartalékok 1-2 éven belül kimerülnek, ami után kegyetlen megszorítások következnek, hogy a kivérzett, lepusztult gazdaság működéséhez szükséges tartalékokat feltöltsék, beindulhasson a hosszú távon fenntartható növekedés.

Faragó György Budapest

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.