Nem tudom, hogy ki fogadja el a legfrissebb indoklást, hogy a kormány „technikai rendszerhiba” miatt csökkentette felére a rokkantak után járó özvegyi nyugdíjat, mert már a kifejezés is gyanús, gyártósor esetében alkalmazható. A rendelkezést a közlönyben megjelentették, sőt az érintetteket levélben értesítették is róla: a magyarázat szerint mindezt tévedésből. Hosszan sorolhatók az ilyen és ehhez hasonló balfogások majd minden területen – a grandiózus szétszerelés közben nélkülözhetetlen csavarok vesztek-vesznek el, és a hirtelen beállított szerelők szaktudásával sincs minden rendben.

Túlmozgás álcázza az ismerethiányt, idegen a pálya, belső bizonytalanság és az egymással szembeni bizalmatlanság kezdi ki az amúgy politikailag azonos platformon lévő közösségeket. A rutint, a tudást csak látszólag lehet pótolni dresszúrával, szolgalelkűséggel, megfelelési vággyal vagy lobogó tenni akarással. Sőt idővel ezek ötvözete halmoz hibát hibára. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mennyire nehéz a valósággal szembemenni. Hatalmi vákuum nem a születő ellenállás miatt keletkezik – szándékok, tervezetek sora veszti el erejét, bicsaklik ki.

Eközben a kormány hívei megkönnyebbülten konstatálhatják, hogy a Fidesz továbbra is őrzi vezető helyét. Az ellentábor alakulatai még saját helyükkel, szerepükkel sincsenek tisztában, hát még egy szövetség kereteivel (ebbe a Jobbik is beleértendő). Nyilván emiatt nő a kiábrándultak, a passzívak köre – és hogy kik, hogyan, mivel és mekkora részt fognak ebből a seregből magukhoz vonzani, az a jövő zenéje. A tekintélyelvűség, az autokratizmus alapjait lehet, hogy – hála a kétharmadnak, amely Orbán szavaival „áll, mint a cövek” – sikerült lerakni.

De erre az alapra szervesen épül a kontrollhiány, a tévedhetetlenség gátlástalansága és a hatalommal való visszaélés ragálya. És a bajokhoz két hungarikum tartozik: a társadalom darabokra hullása, valamint a döntéshozó, törvényalkotó és a végrehajtó szervezetek működési anomáliái.

A következmények beláthatatlanok. Az adósság csökkentésének konzekvens hangsúlyozása sem szól másról, mint hogy szabadabban folytatódhasson a kísérlet földön, vízen, levegőben. Az út közbeni fiaskókat hiába próbálja legyőzni a hit és az akarat vagy a folytonos cserebere. A hadmozdulatokká redukálódott politika fénye nem őrizhető vég nélkül sem kommunikációs trükkökkel, sem választási matematikával. Mert nem az lesz a kérdés, hogy ki vezeti majd az országot 2014-től. Hanem, hogy „összeszerelhető”, stabilizálható-e a minden részében új konstrukció, amelynek alkatrészei még mindig szanaszét hevernek. Vagy ennek nyomait eltakarítva ismét másba fogunk bele. És hogyan...?