Kolbászvég

Vannak olyan magyar márkák, amelyekről azt hinnénk, ha valaki egyszer azokat megszerzi, akkor még az ükunokájának sem lesz más dolga, mint a szűnni nem akaró profitot véres verejtékkel elkölteni. A magyar agrárium aranytojást tojó tyúkjairól azonban már sokszor bebizonyosodott, hogy amit tojnak, az minden, csak nem arany.

Éppen az mutatja az ágazat szűnni nem akaró problémáit, hogy évszázados cégek híres márkákkal a kezükben is bajba sodródhatnak, és össze is dőlhetnek szinte bármikor. Elég, ha a Bábolnát vagy a Herzet említjük. Melléjük sorol most be a Gyulai Húskombinát, amelynél nagyobb múltú, ma is működő magyar céget keveset találunk. Még azt sem mondhatjuk, hogy a politika lopta volna szét, vagy a szerencselovag privatizőr juttatta tönk szélére a hozzá nem értő vállalatvezetéssel. A Gyulai magyar szakmai tulajdonos kezében van, amely a lehető legmélyebben gyökeredzik az agráriumban. A cég mégis bajban van. A híres márka sorsa emblematikusan mutatja a magyar agrárium bajait is. Azt az elvesztegetett két évtizedet, ami a rendszerváltás óta eltelt. Azt az időszakot, amelyben a magyar mezőgazdaság sok területen nemhogy közeledett volna a világ élvonalához, inkább leszakadt attól. Nagyon kevés olyan ágazata van, ahol tudatos építkezést láttunk volna.

A tőkeszegénység, az összefogás és koordinálatlanság hiánya, a gyakorta változó, sokszor a területhez nem értő, azt csak leraboló tulajdonosok, a hosszú távú, netán kormányzati ciklusokon átnyúló modernizációt is lehetővé tevő programok hiánya együtt eredményezte a helyzetet, amelyből nincs rövid kiút. A Gyulait meg lehet menteni kormányzati hátszéllel, de a mögötte agonizáló ágazat bajaira nincs gyorsan ható gyógymód. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.