Új chartát? Vagy inkább új országot?
„Csak összefogni már” – süvöltik a demokrata szirének és szirénák.
Bauer Tamás a minap egészen odáig ment, hogy azt írta, aki gátolja a demokratikus erők összefogását az ország unióból való kiakolbólításáért, az oligarchikus rendszer megerősödéséért lesz felelős.
Izzítanák az új chartát régi pártkatonák és új arcok egyaránt. Létező politikai entitásokban okoz belső konfliktust, hogy önmagukat adják, vagy a „nagy veszélyre tekintettel” közösen kell játszani, pár fős alakulatok, vagy épp tömegeket megmozgató, de a „nem”-en kívül semmilyen tartalommal nem szolgáló politikai rendezvényszervezők tűnődnek: össze kéne borulni már a nagy ellenállásra?
Orbán persze tényleg nagy ziccer mindenkinek, aki megspórolná a politikai teljesítmény alkotómunkáját, no és annak is, aki nem rest beleállni az emberpróbáló munkába. Hiszen, ugyan nem „maga az ördög”, kétségkívül egy kellemetlen jobboldali populista, aki folyamatosan rontja az ország gazdasági s kulturális állapotait, a jogbiztonságot, a demokratikus kultúrát, oktatásról, emberi jogokról, némi európaiságban való kormányzati példamutatásról már nem is szólva.
Orbán legyőzendő és legyőzhető. Ám nem csupán a nem van! Volna itt az igenek versenye is: a változás, a remény irányainak versengése, az egymást inspiráló választói kegyekért folytatott munka. S volna még valami: hogy ne nőjön össze az, ami nem tartozik össze! Orbán legyőzendő és legyőzhető. A rossz minőségű jobboldali populizmus azért váltandó le, mert nem tesz jót az országnak, a benne élőknek (túl a közvetlen kifizetetteken…), mert nem méltó hozzánk és nem hagyhatjuk például, hogy a gyermekeink efféle borzalmas, a hetvenes éveket visszahozó közoktatást kapjanak.
Ám nem csupán a választás mámoros éjszakája lesz, ha lesz, nem csupán az „ezek elmentek” eufóriája, de a dermesztő ráébredés is jöhet: Úristen, kik jöttek? Orbán választási rendszerre, az egyfordulós és a forduló előtt megegyezésre sarkalló, persze a „mixeltmassza” híveit erősíti látszólag. De a célhoz a tartalmon át vezet az út. Mi jön ki abból, ha a szocialisták végre önmaguk mernek lenni, és egy hiteles (vagy általuk annak érzett) baloldali programot kínálnak?
Mekkora a társadalmi igény arra az életmód és zöld valamire, amit az LMP kínál? A szakszervezetekből kiesett szakszervezetisek mozgása mögött van valami, ami képes többletet adni a munkavállalói érdekképviseletnek? A 4K! két interjúból áll, vagy van ott más? A különböző politikai pártokat végig amortizált, majd a kétharmadért (sorok írójával egyetemben) felelős ex-miniszterelnök pártjában találkozó politikusoknak önálló jogon valóban óhajtanak lapot osztani a polgárok?
Csak pesti házibulikon tűnik úgy, hogy Magyarországon van igény a konzervatív liberalizmusra, sőt, hogy egy mondatba két gyűlölt szót leírjak: a kapitalizmusra? Ahhoz, hogy mindez kiderüljön, először dolgozni kéne. Politikai programokat írni, azokat versenyeztetni, bemutatni a különbségeket és a különbségekkel fakadó útirányok veszélyeit, kockázatait és erényeit, nyerteseit. Fel lehet esetleg nőni. És akkor nem a Fideszhez méri magát minden pillanatban az adott politikai szereplő, hanem önmagához.
Lehet saját bázist építeni és nem sajtótájékoztatókat szervezni arról, hogy a másik most már ragadjon hozzánk, vagy Orbán érdekeit szolgálja… Akik a félelemre alapozva új chartáról beszélnek hisztérikus, zsaroló hangon,már azzal Orbán érdekeit szolgálják, hogy a félelmet használják ők is politikai eszköznek és nem hajlandóak úgy viselkedni, mintha ez egy normális, szabad, európai ország lenne. Döntő kérdés megérteni azt, hogy mind a félelem nyomasztásából, mind pedig a tartalom nélküli, csak a „nem”-ben szinergiát találó politizálásból ki kell lépni, egy élhető ország felépítése reményében.
Hozza ki mindenki magából a maximumot, törekedjenek a politikai versenyfelek arra, hogy önálló jogon kormányzóképes erőkké váljanak. Legyen példa, riasztó példa számukra a liberálisok önmegsemmisülése, a túl sok kompromisszum, a túl sok önfeladás politikája, amely egy nagy pártból közepeset, egy jelentős pártból szétesetett csinált. Vállaljanak kockázatot, legyenek felelősek, érettek.
A választókat tekintsék annak, akik: okos, kompetens polgároknak, akik képesek megbecsülni a valódi teljesítményt és méltók arra, hogy minél szélesebb menüből válogathassanak. Amikor mindenki a rajtvonalhoz ér saját jogon, meggondolható melyek azok a tartalmak, egyéni teljesítmények, amelyek közössé téve erősítenék és nem szétfeszítenék, hiteltelenítenék egymást.
Ám mindazok, akiket most képes volt annyira megijeszteni Orbán vagy a szorongásuk a valódi politikai munkától, hogy ehelyett már közös sátrat vernének, nem sokat értettek meg az elmúlt húsz év ciklikus bénázásaiból, önsorsrontásaiból. Hölgyeim és uraim, próbálják meg: tudni, merni, tenni…. Mindenki azt, ami önmaga. A többit majd utána.
