Baka F. Zoltán: Ütődöttek

Sikerült megint mélyen belegázolnunk Bayer Zsolt – foglalkozása szerint kormányközeli kinyilatkoztató – lelkébe. Volt merszünk leírni, hogy a nagyszerű londoni olimpiai szereplés megismétlése nem lesz egyszerű négy év múlva Brazíliában. 

Nem azt írtuk, hogy lehetetlen, azt írtuk, hogy nem lesz egyszerű. Mert a nagyhatalmak – sportban, gazdaságban, politikában egyaránt – gyilkos éremszerzési versenyt folytatnak, amelybe a kisebb államok egyre kevésbé tudnak beleszólni. Megkérdeztünk szakértőket, megszólaltattuk a sportért felelős minisztériumot, s következtetésként leírtuk, hogy veszélyben vannak a leendő érmeink, ezért a sportban dolgozóknak alaposan fel kell készülniük a következő megmérettetésre.

Bayer Zsoltnak ezzel fájdalmat okoztunk. Idegenszívűségünk bizonyítékát látta abban, hogy ezt az írást az olimpia záróünnepsége utáni napon, hétfőn hoztuk le. Akkor, amikor az ország még önfeledten ünnepelt. Arról tudomást sem vett a szerző, hogy ezen kívül még három teljes oldalt és címlapunk vezető anyagát szenteltük a nyári játékoknak és az önfeledt ünneplésnek. Ő nem szokott ilyesmiről tudomást venni.

Arról meg csak rossz és még rosszabb véleményünk lehet, hogy egy magát írástudónak valló véleményvezér (mármint a Magyar Hírlap olvasói közt) nem érti meg az írott szöveget. Ez a kegyesebb feltételezés ránézve. Mert ha szándékosan, tendenciózusan válogatja össze, ollózza ki a jegyzeteihez a mondatokat, amelyek csak így passzolnak a világképébe, akkor Bayer nem újságíró, hanem heccmester. Akit nem a poénok, hanem a világgal szembeni harag irányít. Aki nem rest a tűzzel játszani.

Bayer Zsolt nyilván a következő publiját faragja a témában. Tökös legény, nem hagyhatja szó nélkül, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt azt találta mondani – tőlünk függetlenül, természetesen –, hogy a londoni szereplésünk maga a csoda, de „a magyar sport nem ennyire erős, ezért fontos a támogatási rendszer kiépítése”. Nagyszerű tornászunk, a lólengés 1988-as olimpiai bajnoka talán maga sem gondolta, hogy ezzel a mondatával, ami hétfőn – tehát az olimpia után egy nappal, cikkünk megjelenésének napján – hangzott el, idegenszívűvé, sőt, szívtelenné vált.

Nincs átjárás. Ez két ország, két világ – vonja le a következtetést Bayer Zsolt, és ez az egyetlen sora, amivel egyet tudok érteni. Csakhogy az a két ország nem az a két ország, amire ő gondol. Nem, mert az egyik oldalon az ütődöttek, a mérhetetlenül ostobák vannak (jobbról, balról egyaránt), akiknek társaságához Bayer Zsolt régen kiváltotta a klubtagságiját. Lassan eljön az ideje, hogy tiszteletbeli elnökükké válasszák; ki- és megérdemelte.

Borkai Zsolt a londoni éremszerzők hazaérkezésén figyelmeztetett: nem szabad lankadni
Borkai Zsolt a londoni éremszerzők hazaérkezésén figyelmeztetett: nem szabad lankadni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.