Az sem vigasztalhat bárkit is, hogy a nálunk mérhetetlenül nagyobb gazdasági erejű, technológiájában sokkal fejlettebb USA háromtucatnyi államában sem jobb a helyzet. De Ukrajnában, Oroszországban és a déli európai uniós tagországokban sem. A „stratégiai” műholdakkal meglehetősen pontos képet felrajzoló amerikai mezőgazdasági minisztérium világméretekben legalább 30 százalékos kiesést jósol, a szaktőzsde határidős jegyzései folyamatosan emelkednek, társadalomkutatók és külpolitikusok az úgynevezett élelmiszer-krízisövezetekben ismét az öt évvel ezelőtti éhséglázadásoktól tartanak.

Nálunk nem ez a helyzet. Lesz itt élelmiszer, csak kissé drágábban. Piacozó hentes ismerősöm szerint őszre kétezer alatt nem lesz karaj a pultokon, a szakember szerint azonban később lesz az. Úgy január végén, február elején. Addig a következő történik.Mivel a termelők többsége szerződött valamilyen mértékű terményleadásra, a kevesebb takarmányáru egy része a nagy felvásárlókon keresztül biztosan elhagyja az országot. A maradék méregdrága lesz. A disznó- és baromfitartó paraszt, a kiszáradt legelőről levonulni kénytelen tehenész az állatokat kényszereladásban értékesíti majd, ez a készlet nagyjából decemberig kitart. Utána a kiskereskedelmet uraló áruházláncok válaszút elé kerülnek: ha meg akarják tartani vevőiket, olcsó árut kell szerezniük, az pedig csakis valamiféle (a kereslet miatt kisebb mértékben szintén dráguló) import lehet. Ha ezek előtt nem zárjuk le a határt, akkor egyre több lesz a külföldi áru. Ez pedig részükről piacszerzés. Az elvesztett pozíciókat a hazai termelők később nehezen fogják visszaszerezni. A másik esetben viszont – ha a forgalom hatvan százalékát uraló multik mégis a belföldi áruk túlsúlyát érvényesítik üzletpolitikájukban – a jelentősen növekvő hazai árak akár külföldi (romániai, szlovákiai) nagybevásárlásokra is „átcsatornázhatják” fogyasztóikat.

Az idei év élelmiszer-piaci szempontból elszállt. Már az első fél év inflációs adatában is masszív részt tesz ki az ennivaló drágulása. A mi agráralapanyag-termelésünket évek óta hol a bel- és árvíz, hol a szárazság vágja hanyatt. A tavalyi, GDP-t erősítő ágazati eredmény öt év távlatában csak szabályt erősítő kivétel volt. Itt most szakkérdések következhetnének meliorációs (vízkészlet megőrző, illetve belvizet elvezető) munkálatokról, szélfogó fasorokról, betemetett árkokról, elgazosodott öntözőcsatornákról, el nem készült árvízi és záportározókról, de ezek megtárgyalásától gyakorlati veszteség nélkül eltekinthetünk. Ősszel a politika nyilván mindenféle programokról meg termelőket segítő intézkedésekről papol majd, de közben minden marad úgy, ahogy van. A paraszt az eget kémleli, áldást vagy bajt hoz-e rá, a fogyasztó meg az ártáblákat – idén egyikük sem várhat semmi jót.