Az MSZP a Fidesz és a Jobbik eltökélt ellenfele, ezért az MSZP sem az Orbán Viktor vezette Fidesszel, sem partnerével, a szélsőjobboldali Jobbikkal nem lép koalícióra sem 2014-ben, sem előtte, sem utána – jelentette be hétfőn Mesterházy Attila. Mi indokolta a magától értetődőnek tűnő állásfoglalást?

Íme: a Heti Válasz 2012. július 11-i számában „robbantott” az egykori privatizációs miniszter, Suchman Tamás. Azt fejtegette, hogy szükség esetén sort kéne keríteni egy MSZP–Fidesz-nagykoalícióra. Persze csak akkor, ha nem győznek a szocialisták, hanem mondjuk fej fej mellett végez a két párt. Mert – fogalmaz Suchman – azt a variációt nem tudná elfogadni, hogy a szélsőjobboldal szervezze meg az országot, hogy a Fidesz velük legyen kénytelen összefogni. A perifériára szorult politikus méltányolja, hogy Orbán Viktor milyen szeretetteljes hangú levelet küldött a nagybeteg Horn Gyula 80. születésnapjára, s elégedett a kormány és a köztársasági elnök nyilatkozataival a Schweitzer-ügyben.

De ez még semmi. Nem sokkal később (Magyar Hírlap, 2012. augusztus 1-je) a partvonalról küldött elismerésre és megmosolyogtató, avagy megdöbbentő (döntsék el a választók) fölajánlkozásra már egy komoly funkcióban lévő szocialista, a budapesti elnök, Molnár Zsolt erősít rá: ő is elképzelhetőnek tart egy MSZP–Fidesz-kézfogót. Persze a nyilatkozat azonnal hullámokat kavar, s következik az indignálódott magyarázkodás, hogy persze nem ezzel a Fi desszel, meg ha az ország érdeke úgy kívánja. A szocialistáknak kifizetődőbb és logikusabb volna másfelé gesztusokat tenni, szövetségest keresni – bár, mint látható, az se könnyű. Sem nekik, sem a szóba jöhető partnereknek. Az viszont tény, hogy az MSZP egyelőre aligha tud a jobboldal kedvében járni, saját hívei viszont kitérnek a hitükből, ha a főváros szocialista frakcióvezetője Tulassay Tivadart Schmitt Pál disszertációjával kapcsolatos „hőstette” után azonnal Budapest díszpolgárának javasolja, vagy a Horn-születésnap házi ünnepségén a rendezők nélkülözhetetlennek tartják Orbán köszöntőjének felolvasását.

Léteznek politikai kényszerek, amelyek tető alá hozzák egymástól távol eső pártok alkuját, szövetségét – ott, ahol nem szivárgott be minden zugba a megosztottság, a táborok nem égették ki az egymás irányába vezető ösvénynek még a legkisebb útjelző kóróit is. Egy kiegyezés kölcsönös felismerése és lebonyolítása a mi vidékünkön azonban ma nem lenne kevesebb, mint egy újabb rendszerváltás.

A Magyar Szocialista Párt berkein belül örökzöld ígéret: nincs több kibeszélés. Van. Az még nem volna baj, ha a fősodorral nem pontról pontra azonos, folytonosan leegyeztetett véleményekkel kerülnének reflektorfénybe szocialista politikusok. De 2012 nyarán az éppen csak a romjaiból feltápászkodó MSZP egyik vezetőjétől a nagykoalíció meglebegtetése nem merész gondolat, hanem az állapotok, pártja és saját pozíciójának teljes félreértelmezése. Arról árulkodik, hogy 1. nem hisz az övéi győzelmében, 2. kevés a potenciális szövetségese, vagy nem bízik bennük, 3. titokban úgy véli, hogy szelídebb klímát teremtve talán nem is olyan rossz ellenzékinek maradni, 4. nem tudja, mit beszél.