Tarlós István főpolgármester többször is kijelentette ezt a választások óta. S már-már kezdtünk hinni neki. Minek álmodozni ott, ahol örökké csak hátrafelé kell nézni? Minek tervezgetni, ha a döntést – számunkra ismeretlen szempontok alapján – folyvást más hozza meg? Főként, ha a tudásnak csak egy letéteményese lehet. Aki tudja, mi jó a hajléktalanoknak, kiből lesz jó színházvezető, és az sem hozza zavarba, ha a fővárosi buszok új színéről kell határozni. Az eddigi túl komor – vélte –, vidámabb kell a népnek! Legyen hát égkék az árnyalat! Majd egyszer, mert most nincs erre pénz. Mint ahogy nincs semmi másra sem. S még kevésbé lesz, ha Brüsszel nem megy bele a dugódíj halasztásába. Sebaj. A kormánypárti képviselők se törődtek vele, mikor leszavazták. A BKV-csőd réme se rendítette meg őket.

S már Tarlós se aggódik. Két év alatt eljutott oda, ahová Demszkynek legalább egy ciklusig tartott az út: a jelen majd megoldódik valahogy, nézzünk a távolba. A hajléktalanoknak lesz kartonpapír, az iskolákat, kórházakat viszi az állam, a tömegközlekedés pedig sose áll le. A jelen nyűgét lerázva jöhet az álmodozás a Gödöllőtől a Deák térig, Ráckevéről Szentendréig sikló gyorsvasútmetró hibridről. Nincs arcba csapó jeges eső, kéregetős aluljáró, csak légkondi, kényelem, relax, Duna alatti gyalogátkelő. Be’h jó megmerülni ebben a nagy kékségben. Csak ne fogyna ki belőlünk a szusz, mert akkor fel kell jönni és szertenézni. Várni a gazdasági minisztérium újabb pénzlenyúló ötletét, látni Brüsszel fejcsóválását, hallani a szippantókocsikra hetekig váró városlakók káromkodását. A nyakunkig érő lé minden, csak nem kék.