Az első Széll Kálmán Terv 217 milliárd forint kivonásával számolt e téren három év alatt; később a kormány ezt a számot 190 milliárdra módosította – mindezt pedig a rokkantnyugdíjrendszer megszüntetéséből és a komplex minősítési rendszer átalakításából eredő kiadáscsökkenésből reméli megtakarítani. 2012 januárjától hatályba lépett az új ellátási rendszer is, amely megszüntette a rokkantnyugdíj intézményét, és nyugdíj helyett egészségbiztosítási ellátássá változtatta a rokkantak ellátását. Ez azért hatalmas változás, mert míg a rokkantnyugdíj biztosítási elven nyújtott nyugdíjszerű, azaz tulajdoni védelem alatt álló ellátást, addig most semmilyen garancia nincs arra, hogy az ország gazdasági helyzetére hivatkozva ne lehessen bármikor csökkenteni azok összegét. A korábbi rokkantnyugdíjakhoz képest az új ellátások összege máris jelentősen csökkent. Emellett a kormány a kívánt megtakarítási célok elérése érdekében 195 ezer korábbi rokkantnyugdíjast kötelezett „önkéntes” felülvizsgálatra, és a körből 150 ezer fő munkaerőpiacra való visszatérésével számol. Ezzel a jelenlegi aktív korú megváltozott munkaképességű emberek közel felét küldené vissza a munkaerőpiacra.

Beszédes, ha a kormány előbb jelenti ki, hogy milyen mértékű megszorítást hajt végre, majd ezt követően szigorítja a megmaradt munkaképesség minősítésének szabályait és teszi egyszerűbbé – a maga számára olcsóbbá – a rokkantsági ellátások rendszerét. Azaz egy kiadáscsökkentési irányszám alapján számolja ki a szükséges ellátotti létszám- és ellátáscsökkentést, ezt követően dolgozza ki az új minősítési szabályokat és jelöli ki a felülvizsgálandók körét. Mindeközben a munkaerő-piaci részvételt ösztönző foglalkoztatási rendszer és ennek legfontosabb része, a rehabilitáció átalakítása a legutolsó a sorban. A felülvizsgálaton immár átesett, rehabilitálhatónak minősített embereket egy még kialakulatlan foglalkozási rehabilitációs intézményrendszer (a rehabilitációs hatóságok július 1-jétől felálló rendszere) és egy, a munkaerő-piaci integrációjukat nem segítő foglalkoztatási támogatási rendszer fogadja.

Ráadásul az új, drasztikusan csökkentett ellátásokra épülő rendszert nem felmenő rendszerben vezették be, hanem a már korhatár alatti rokkantnyugdíjban részesülőket is megfosztották rokkantnyugdíjuktól – ezzel sértve nyugdíjhoz fűződő tulajdonosi jogaikat. Mindezt tették egy gazdaságilag jobb napokat is látott Magyarországon, ahol még ambiciózus, egészséges, motivált embereknek is nehéz munkát találni és aztán azt megtartani. A válságra nem ér hivatkozni: minden mértékadó tanulmány azt mutatja, hogy azok az országok vészelték át viszonylag épen a gazdasági anticiklusokat, akik a szociális kockázatokat mérsékelni hivatott jóléti kiadásaikat nem csökkentették. Magyarország kormánya ezzel szemben abból indul ki, hogy minden munkanélküli, segélyből, rokkantnyugdíjból élő ingyenélő, ezért az államnak nem feladata a szociális ellehetetlenülésük megakadályozása. Erre a büntető jellegű, előítéletes szemléletre ugyanakkor nem lehet foglalkoztatáspolitikát építeni. Egy aktivizáló munkaerő-piaci politikának meg kell találnia a megfelelő arányokat az egyéni, az állami és a piaci szerepvállalás közt. A munkaerő-piaci szempontból hátránnyal élő, sérülékeny csoportok foglalkoztatási esélyeinek javítása érdekében az állam feladata, hogy esélykiegyenlítő intézkedéseket tegyen. Hogy magasabb pénzbeli támogatásokkal járuljon hozzá a megváltozott munkaképességűek szükségszerűen magasabb kiadásaihoz. A pénzbeli ellátásokon túl a munkavégzést megfelelő szabályozással kell ösztönöznie. A munkanélküliségi csapda elkerülése érdekében különösen fontos, hogy az ellátás melletti munkavégzés szabályai rugalmas átjárhatóságot teremtsenek a passzív ellátás és a munka között. A jelenlegi kormány által hozott intézkedés, amely kizárja, illetve egyes esetekben jelentősen korlátozza az ellátás melletti munkavégzést, a legkevésbé szolgálja a megváltozott munkaképességűek érdekeit.

A fogyatékosságügynek 2012. április végéig volt egy miniszteri biztosa Bernáth Ildikó személyében, akit Réthelyi Miklós nevezett ki 2010 augusztusában. 2012 májusában Réthelyi távozott, vele a biztos is úgy, hogy érdemi előrelépés a területen nem történt. Az egyik legnagyobb probléma a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatását szabályozó rendszer megváltoztatásának elmaradása. Pedig ha a kormány vissza akarja vinni őket a munkaerőpiacra, elvárható lenne, hogy a 2006 óta diszfunkcionálisan működő és súlyosan piactorzító hatású támogatási rendszert formálja át, mielőtt további százezreket beküld oda. Ez nem történt meg, olyannyira nem, hogy az általunk ismert tervezetet legutóbb egy múlt heti kormányülésen dobták vissza. Az új rendszer életbeléptetését lassan két éve ígérik, erre hivatkozva nem írnak ki új pályázatokat, nem kötnek új szerződéseket – mondván, a változások 2013. január 1-jei életbelépése előtt már nem érdemes. A rendszerbe újonnan belépni szándékozóknak tehát továbbra sincs esélyük támogatások igénybevételére.

Ugyanakkor a rendszerben lévők helyzete is napról napra lehetetlenebb: a szokásos éves szerződéskötés helyett idén csak féléves szerződést kötöttek, azt is csak áprilisban, és csak május végén utalták a támogatás első havi részletét. A június 30-án lejáró szerződéseik meghosszabbítására csak ígéreteket kaptak, de az ezt lehetővé tevő rendeletet még mindig nem hagyta jóvá a kormány. Így az első fél évben felhalmozott adósságok mellett források híján maradtak a második fél évre. Ez a káosz teljes tervezhetetlenséget okoz a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató szervezetek körében. Az ilyen kiszámíthatatlan támogatás demotiválja a szervezeteket, aminek legfőképp a megváltozott munkaképességűek látják a kárát. A késések miatt már most sok szervezet kezdte meg az elbocsátásokat, munkaidő-csökkentéseket. A folyamatos bizonytalanság a megrendelőket is elbátortalanítja. Arról nem is beszélve, hogy a likviditási nehézségek miatt a hitelt felvett cégek is rosszabb minősítést kapnak, önhibájukon kívül.

A kormányzat úgy vár el pontos munkát az érintett vállalatoktól, hogy ő maga megbízhatatlan partner: nem teljesíti a szerződéses kötelezettségeit. Jogszabály szerint a legalább 25 főt foglalkoztató cégeknek vagy alkalmazniuk kell megváltozott munkaképességű munkavállalót, vagy – ennek hiányában – rehabilitációs hozzájárulást kell befizetniük az államkasszába, ami éves szinten közel egymillió forint. Ha ilyen instabil marad a rendszer, vajon hány vállalat fogja azt mondani: inkább kifizetem a hozzájárulást, nem bajlódok a rengeteg adminisztrációval és egy olyan kormányzattal, amelyik képtelen menedzselni a megállapodások végrehajtását?

Erre persze lehet azt mondani, hogy mindjárt meglesz az új,EU-kompatibilis rendszer, és minden letisztul. Igen, ezt már 2010 óta halljuk. Most már lassan az utolsó utáni pillanatokban vagyunk. Magyarországnak 2013 végéig van lehetősége arra, hogy az Európai Bizottság rendeletében foglaltaknak megfelelően bizonyos foglalkoztatási támogatásokat a bizottság jóváhagyása nélkül nyújthasson. E határidő leteltéig kell tehát Magyarországnak felállítani egy nem piactorzító, a versenyjogi szempontokat figyelembe vevő új támogatási rendszert. A rendelet tervezete elkészült, de a megszületése körülményei előrevetítették a kudarcát. A tárca a rendelet végső formájáról nem egyeztetett az érintett szervezetekkel, nem hívta össze az egyeztetés fő fórumát, az Országos Fogyatékosügyi Tanácsot sem. Így nem meglepő, hogy az érintettek egyhangúlag tiltakoztak a rendelettervezet számos pontja ellen – de ezt is csak a „levelező tagozaton”, a társadalmi véleményezés keretében tehették meg. Ugyanakkor a május 31-én lezárult társadalmi véleményezés óta sorra dobja vissza a rendeletet a kormány a kormányüléseken. Már augusztus közepénél járunk, és még mindig nem tudják a szervezetek, hogy milyen feltételek közt folytathatják a foglalkoztatást a jövő évtől.

A kormány intézkedéseivel egyre messzebb kerül az európai szemlélettől, amely mindig számba veszi azt, hogy az adott lépés miként hat a célcsoportra, és milyen módon lehetne az ő esélyeik erősítését is előmozdító javaslatot kidolgozni. Az adott hátrányos helyzetű csoport szempontjai ily módon beépülnek a döntéshozatalba. Ilyen vezetéssel azonban esélyünk sincs arra, hogy méltó módon, egymás hátrányaira érzékenyen és nyitottan tudjunk együtt élni és dolgozni egy XXI. századi Magyarországon. A kormány megint nekiesett egy nagyon gyenge érdekérvényesítő képességgel rendelkező csoportnak, a következményektől pedig elfordítja a fejét.

A szerző az LMP országgyűlési képviselője, az Országgyűlés foglalkoztatásalbizottságának elnöke