Pedig az egymással szemben kibékíthetetlennek tűnő rendszerek és ellenséges szekértáborok között van járható út, gondolati szabad hágó. Ez alatt a cinikus és értéksemleges populista kijelentések helyett a józan ész konszenzusteremtésére törekvő szándékát értem. Szakmai (és kulturált) párbeszédre van szükség többek között az alábbi témákban: nyugdíjügy, egészségügy, hitelezés, agrárgazdaság, foglalkoztatás, oktatás, lakhatás, közteherviselés, mikro-, kis-, közepes és nagyvállalatok helyzete, monetáris politika, külgazdaság, befektetésösztönzés és szociálpolitika.

A válság okai mellett persze megjelennek az érdekek is. Egy politikus számára az ellenfelének leváltása, a saját meg-, illetve újraválasztása lehet a legfontosabb érdek. Jean-Claude Juncker az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő eurócsoport elnöke nyilatkozta, hogy „a kormányok vezetői mindannyian tudják, hogy mit kell tenniük, csak azt nem tudják, hogyan választassák magukat újra, ha megteszik, amit meg kell tenniük”. Talán lehet más dimenzióban is szemlélni ezt a kérdést. A Hetényi Kör névadója, Hetényi István, egy művelt nagypolgár, a nyolcvanas évek pénzügyminisztere egyszerre tudott hatni a rendszert elfogadó pénzügyminisztériumi kollégákra, valamint a rendszer belső kritikusaira és az ellenzékiekre is.

A komoly szakmai megbecsülésnek örvendő Kopátsy Sándor a következőket írta minapi blogbejegyzésében: „Annak is örültem, hogy a Pénzügykutató számára ő volt az ideális pénzügyminiszter. (…) Azonban azt is éreztem, hogy Hetényi más pénzügyminiszter lett volna a rendszerváltás után. Ahogyan megértette, hogy a szovjet megszállás alatt mi az ország mozgásszabadsága, a rendszerváltás után megértette, hogy ebben a helyzetben máshoz kell igazodni. (…) Tudomásul vette, hogy most nem Moszkvához, hanem a magyar közvéleményhez kell igazodni. Akkor csak azt lehetett elérni, amit Moszkva elfogadott, most csak azt, amit a választók többségével el lehet fogadtatni.”

Kopátsy ezáltal párhuzamot állít a diktatórikus szocialista gazdasági rendszer központi és a demokratikus választóakarat által meghatározott gazdaságpolitikai mozgástér között. A diktatórikus szovjet Moszkva és a demokratikus washingtoni IMF vagy brüsszeli EU azonosítása szakmailag elfogadhatatlan, politikailag veszélyes, hiszen legitimitásuk nem hozható közös nevezőre.

Kopátsy, a pénzügyi szakember szakmai és motivációs szempontjait oszthatatlannak véli. Szerinte amennyiben hatást akar valaki elérni, akkor az éppen aktuális függelmi elvárásoknak kell megfelelnie. Egy fontos célt elérésének szükséges és elégséges feltétele, ha kiszolgáljuk a megrendelőt. Csakis a megrendelő értékrendjével szervilis szellemben végezheti tehát a szakmai ágens naponta az operatív munkáját.

Ez azonban két teljesen különböző gondolkodási szint, amelyek állandó kapcsolatban vannak egymással, de nem azonosak. Sajnos szerintem ezen két szint közötti kapcsolat ez idáig többnyire egyirányú volt. Főleg az üléspont határozta meg az álláspontot, a hovatartozás-tudat a szakmai véleményt. Azonban léteznek olyan szakmai vélemények, amelyek által kiváltott intézkedések megvalósíthatóak, noha a megrendelő értékrendje ettől eltér.

Az oly sokszor elhangzott, jól ismert érvkészlet legfényesebb eleme, miszerint a legrosszabb barátom is százszor jobb, mint a legjobb ellenségem, Kopátsy blogjában így hangzik: „Hetényi nem azért vállalta el a pénzügyminiszterséget, mert Kádárral, illetve a rendszer gazdaságpolitikájával egyetértett, hanem azért, mert tudta, hogy másoknál jobban lesz képes a politikai szükségszerűség és a szakmai meggyőződése határán egyensúlyozni”. A biztos önfelmentő gyógymódot ígérő orvosság a pszichológiában jól ismert –az ún. kognitív disszonancia redukciója –, önfenntartó, s egyre erősödő folyamat. Ez a folyamat Magyarországon már eljutott abba a fázisba, ahol megjelent a társadalmi kollektív hisztéria. Léteznek a fenti folyamattal (fél)fordulatban lévő irányok is. A belülről származó, szakmai- és állampolgári felelősség, hivatástudat motivációja eddig ki nem használt közösségteremtő energiát képes felszabadítani.

Lengyel László, a Hetényi Kör alapítója levelében a következőket írta: „biztosak lehetünk abban, hogy öt ember azonnal jelentkezett volna a Hetényi Körbe. Az 1953-as Kopátsy Sándor, aki habozás nélkül csatlakozott Nagy Imre reformmunkálataihoz, nem kérdve, hogy realista vagy idealista-e. Azután az 1956. októberi Kopátsy Sándor, a Tervhivatal Forradalmi Bizottságának elnöke. Majd az 1968-as, a Pénzügykutatási Intézetet vezető Kopátsy Sándor, aki mindent megtett a ’68-as reform elmélyítéséért. Később, a nyolcvanas évek Kopátsy Sándora, aki tanítványainak és harcostársainak tekintette a pénzügyminisztériumi és pénzügykutatós reformista fiatalokat. S végül, a kilencvenes évek Kopátsy Sándora, aki bakonyi házába hívta ugyanezeket a barátait, és együttműködésről beszélt nekik, aki Hetényi Istvánnal és Tardos Mártonnal sétált a visegrádi hegyoldalon az őszi Pénzügykutatónapokon. Ezek az örökifjak, tetszik, nem tetszik a Hetényi Kör tagjai.”

Ehhez azt tenném hozzá, hogy Kopátsy tanár úrra talán nagyobb szükség van 2012-ben, mint bármikor korábban.

A szerző közgazdász, doktorjelölt