Hoppá

Gyanúsan homályos, kétes hírű, zavaros, kusza – efféle meghatározásokat talál, akit az „obskúrus” szó magyar megfelelője érdekel.

S minthogy Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal Szabó Máté ombudsman jellemzésére alkalmazta a kifejezést – „már akkor is (a nyolcvanas években) olyan volt, mint most: obskúrus témákkal foglalkozott obskúrus megközelítésekből” –, érdemes felidéznünk, mivel bíbelődött a legutóbbi időkben az alapvető jogok biztosa.

A teljesség igénye nélkül: a cukorbetegek tervezett hátrányos megkülönböztetésével, az adózás rendjével, a köznevelés és a szakképzés puccsszerű átalakításával, a rokkantsági ellátórendszer gyökeres megváltoztatásával, az egyházak közötti állami különbségtétellel. A kormánypártok törvényhozási dühének néhány emblematikus termékével tehát, olyan jogszabályokkal, amelyek a legtétovább első olvasatra is súlyosan sértik állampolgárok meghatározó csoportjainak érdekeit, ám amelyekkel szemben (ugyancsak a mostani törvényhozási többség előrelátásának hála) már lényegében senki sem szólamolhat fel, Szabó Mátét leszámítva.

Az ombudsman tehát teszi a dolgát. Amivel persze csikorgást idéz elő a Nemzeti Együttműködés Rendszerének otthonos zakatolásában, ne csodálkozzon hát, hogy a miniszterelnök – miután nemrég ellenforradalmárnak nevezte – most egy még alig ismert internetes portálon nagyinterjúban értékeli obskúrusnak az általa tárgyalt ügyeket, valamint követhetetlennek a biztos „cikázását”. Ami nagyjából olyan, mint amikor Bányász Rezső az állampárti pulpitusról jelentette ki: a kormány nem ismer Magyar Demokrata Fórum nevű szervezetet. Egy ország kapta föl rá a fejét: hoppá, legalább kezdenek végre idegesek lenni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.