Lassan negyven éve vagyok a szakmában, ám ilyenről még nem hallottam. Az ugyebár nem meglepő, hogy a polgármester ideges és intézkedni akar, „anyagot bekéretni”, mert a rádió a hivatalra nézve terhelő dolgokat mondott be; ez eléggé rendszeres volt minden korábbi kurzusban is, ám az, hogy az elöljáró ehhez az érintett segítségét kérje, merőben új. Ámbár, ha azt veszem, hogy például a rendőrség is bűnözők bevonásával végzi a bűnüldözést, esetenként az irányítást is teljesen átadva nekik, akkor a honi médiára is éppen ráfér a korszerűsítés.

„Tisztelt szerkesztő úr, hallom, hogy randákat írt rólam, lesszíves, küldje el a cikket, különben nem tudom megbüntetni magát, maradok tisztelettel.” Egerben, ahol nemrég külön lista készült nemkívánatos művészekről, sokan az ilyen jelenségekből az elmúlt rendszer sötét, diktatórikus éveire asszociálnak, meg kell mondani, tévesen. Régen ugyanis nem volt ekkora slendriánság. Azelőtt a rádiós még ki se mondta, amit gondolt, amikor a megfelelő szerv, az APO (fiatalabbak kedvéért a párt agitprop osztálya) már tudott róla. Figyeltek.

Akárhogyan is fáj, de annak idején Lakatos elvtárs éjt nappallá téve dolgozott, munkát, energiát fektetett be, mindennap elolvasta, meghallgatta, megnézte azt a sok szart, amit a szakma félig öntudatlan állapotban kibocsátott magából, a mai kurzus Lakatos elvtársai viszont a fáradságot se veszik. Úgy gondolják, hogy a sajtó is önbevallásos alapon működik, mint az adózás. „Tisztelt polgármester úr, a múltkori adásunkban önt szándékosan marhának neveztük, mellékelem a felvételt, és kérem harminc napon belül a megbüntetésemet, mérlegelve a szerkesztőség esetleges bezárását is” – ez is a nemzeti együttműködés egyik lehetséges, és mindenképpen hatékony módja.

Ám ennél most sokkal súlyosabb ügyről van szó: az ominózus rádióműsorban ugyanis nem a polgármestert marházták le, hanem a város, sőt a magyar nemzet becsületébe gázoltak bele. Idemásolom, mit mondott be a rádió: „Többen telefonáltak így a kívánságműsor ideje alatt is, hogy mikor adják már át az utat itt Egerben a Trinitáriuson. Tudják, itt a Rossztemplomnál, ahol le van zárva. Igaz, hogy le van aszfaltozva az út, minden oké, de azért ezek a madzagok meg a táblák még ott vannak. Megpróbáltunk utánajárni, viszont a polgármesteri hivatalban éppen nyaralnak, úgyhogy nem tudnak felvilágosítást adni erről. Úgy gondoltuk, lehet, hogy kimegyünk mi is, és eltesszük innen ezeket a megállító bábukat, hátha a nyaralás miatt maradt csak ott vagy nem tudom, önöknek mi a véleménye. Na, nem is ez a lényeg, hanem a kívánságműsor …” Vérlázító.

Ettől függetlenül még most se állítanám, hogy Eger maga az ellenforradalmi fészek, hiszen nem mindenki dől be a haláltusáját vívó Nyugatról pénzelt, ám valójában itthonról irányított efféle ellenséges propagandának, amelynek egyetlen oka van: irigyek Eger és a polgármesteri hivatal sikereire. Most már csak az a kérdés, hogy a Médiatanács vagy személyesen a polgármester fogja-e a megfelelő időtartamra elsötétíteni a helyi rádiót.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa