Csak akkor adom oda fegyveremet, ha a halálom után csavarod ki kihűlt kezeimből – Amerikában a messze legbefolyásosabb lobbiszervezet, a Nemzeti Lőfegyver Szövetség (NRA) tagjai között ez az egyik legnépszerűbb autós matrica. A puskások korábbi elnöke, a néhai hollywoodi legenda, Charlton Heston az ezredfordulón is azzal buzdította az NRA éves kongresszusának résztvevőit, hogy „Csak a halott, kihűlt kezeimből!”, miközben egy régi mordályt emelt a magasba.

Heston Amerikában annak a harcnak a jelképe, amit a szabadság nevében a szövetségi kormány ellen vívnak. Utóbbi nem átall korlátozni egy, bizonyos értelmezések szerint az alkotmányban is garantált jogot. Azt, hogy a polgároknak jogukban áll fegyvert hordani. A száz lakosra jutó lőfegyverek számában az USA mindenkit megelőz. Ahogy arra Fareed Zakaria, a CNN műsorvezetője a GPS című heti politikai tévéshow-jában rámutatott: száz amerikaira nyolcvannyolc pisztoly, revolver, puska, gépfegyver és még ki tudja, mi jut, miközben ez a mutató a nem éppen a stabilitás fellegvárának tartott Jemenben ötvennégy.

A sok fegyver sok erőszakot szül: százezer lakosra négyszer több lőfegyverrel elkövetett emberölés jut Amerikában, mint Svájcban, ahol pedig a hadköteles férfiak és nők otthon tarthatják szolgálati gépfegyverüket. Miközben a tengerentúlon az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent az erőszakos bűncselekmények száma, a fegyverrel elkövetett emberöléseké szinte változatlan. A júliusi coloradói és a minapi wisconsini, összesen 18 halálos áldozatot követelő ámokfutás után az Egyesült Államokban újult erővel tört ki a vita a lőfegyvertartás szabályainak szigorításáról.

Ezt sürgették az arizonai Tucsonban azok a túlélők, akik sebesüléssel megúszták a tavaly januári, hat ember halálával járó lövöldözést. A tucsoni Jared Lee Loughner esetében szinte ugyanaz a tettesprofil bontakozott ki, mint a coloradói James Holmesnál vagy a wisconsini Wade Michael Page-nél. Frusztrált, súlyos mentális problémákkal küszködő, fiatal férfi. Elmekórtani esetek, bár ezt csak utólag ismerték fel. Így törvényesen juthattak fegyverhez, egyikük sem akadt fent a vásárlás előtt kötelező háttérellenőrzésen.

Zakariához hasonlóan Amerikában egyre többen mondják: a fegyveres ámokfutás pszichiátriai kérdésként való elkönyvelése nem más, mint alibi arra, hogy semmi se változzon. Őrültekből mindig akad elég, szigorúbb törvényeket viszont lehetne hozni, de ehhez a fegyverekhez való viszonyon sem ártana változtatni. Amerikában azonban a nemzeti önképhez tartozik, hogy egy szabad polgárnak jogában áll bármilyen eszközzel megvédenie magát, családját.

A coloradói mészárlás után megint megugrott a lőfegyvereladások száma. Ez volt a válasz. A fegyver közelsége viszont használatra ösztönöz. S nem feltétlenül csak a betörő ellen. Egy ártatlan vita is tragédiába torkollhat, s a pisztolyt gyakran tényleg tulajdonosa halott, kihűlt kezeiből csavarják ki.