Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed – mondta külföldi diplomaták előtt Orbán Viktor még 2007-ben. És lám, amint esélyük van rá, habozás nélkül nyírják ki a riválisokat, legyen szó politikai, gazdasági vagy sajtóbeli ellenfelekről.

Tegnap reggel a Neo FM tűnt el az éterből, merthogy, mint hírlik, a választások másnapja óta már nem érvényesek azok a megállapodások, amelyeket korábban a Fidesz és a szocialisták háttéremberei kötöttek. Az állami és egyéb hirdetések egy irányba (jobbra) terelésével és a médiahatóság áldásos közreműködésével ezúttal „csupán” egy zenei adó tűnt el, de ne legyenek illúzióink, hasonló sorsot szánnak az éppen általuk „világhírűvé” tett beszélgetős rádiónak is. A hatalom fejében jól összefér a zene és a csönd: az egyik a haveroknak hoz hasznot, a másik a kormánynak.

A Sláger és a Danubius igazságtalan eltüntetésével bűnben fogant a Neo és a most a piacon végképp vetélytárs nélkül maradt másik országos kereskedelmi rádió, a Class FM is. Előbbiben a baloldalhoz, utóbbiban a Fideszhez közel álló emberek láttak fantáziát. Nem politikai, inkább üzleti esélyt, de hát amihez a politikusok hozzányúlnak, abból óhatatlanul politika lesz. Az ominózus tranzakció idején hiába tűztek a régi és megkedvelt rádiókat támogató piros-kék szalagot az autókra, hiába figyelmeztettek a médiagazdasághoz értők arra, hogy irreálisak az új adók pénzügyi vállalásai, hiába tiltakoztak az amerikai érdekeltséggel való kibabrálás miatt az USA diplomatái. És hiába figyelmeztették a szocialistákat azok, akik – trójai példára – akkor is tartanak az ellentől, ha az éppen ajándékkal kedveskedik. Az se számított, hogy Majtényi László inkább lemondott az Országos Rádió és Televízió Testület jól fizetett elnöki posztjáról, mintsem hogy beszennyezze a nevét ennek az ügynek az aláírásával. A várható pénz elképzelt csörgése elnyomta az ellenhangokat.

Aztán jött a gazdasági válság, a hirdetési piac zsugorodása és még a rádiók azon belüli visszaszorulása is. Az új médiahatóság a megjósolt módon csökkentette a mutyis adók sugárzási díját, s hogy ezzel az adófizetők mennyivel is támogatták az új rádiókat, az „üzleti titok”. Az új médiatörvény elvben nagyobb átláthatóságot, sokszínű tájékoztatást és szórakoztatást ígért, ehelyett egypárti diktátumot, hírmonopóliumot, a döntések során az átláthatóság teljes hiányát hozta. Ennek és a tulajdonosok hibás emberi és gazdasági számításainak köszönhetően hallgatott el most a Neo, dacára annak, hogy műsora nem volt sikertelen – országszerte majdnem annyian hangolták rá készülékeiket, mint az állami kontóra bőven nyereséges Class FM-re.

A tanulság egyrészt: ebül szerzett jószág ebül vész el. Másrészt: a Fidesszel nem szabad háttéralkukat kötni. Ellenben minden lehetséges fórumon követelni kell a nyílt és a törvények által szigorúan szabályozott döntési folyamatok kiépítését, a médiahatóság tevékenységének kifehérítését. Jogászállam helyett jogállamot.