Vitányi Iván és Kerék-Bárczy Szabolcs teljes kultúraváltást sürget, és a pártrendszer működésmódjára, értékvilágára, eljárásaira, nyilvánosságára és finanszírozására gondolnak. Fontos üzenet ez a valamikor erős pártokból kisodródott személyiségek szájából, de jelentéktelen és neutrális a most még porondon lévő ellenzéki pártok vezetői felől nézve. Orbán Viktor mintája és öröksége leginkább azzal az átmeneti sikerrel pusztít, ahogy a párthatalom felépítésére mai, korszerűsített mintát nyújtott, leképezve három egymást követő hegemón pártrendszer külön-külön is sok évtizedes tradícióit. Demokratikus pártműködésre saját modell eddig még nem született a magyar történelemben. Most sem időszerű. Nincs meg hozzá a kellő számú demokratikus értékeket követő és cselekvő állampolgár. Ezt a Népszabadság körkérdésére válaszoló szakértők is bizonygatják furcsán kódolt válaszaikkal. Ők nem utalnak Vitányira és Kerék-Bárczyra, teljesítményalapú pártdemokráciára, belső nyilvánosságra, programvitákra. Inkább azt latolgatják, hogy a már felépített arculatú szereplők visszajöhetnek-e, avagy azt állítják, hogy akik eddig még nem szavaztak – jelentős részük fiatal –, nem is érdekesek! Ez sajátos.

– Meglesz az!... Itt lesz valahol!... A fenébe, tisztán emlékszem, hogy volt itt valahol egy príma jövőképünk meg néhány fontos üzenet a választóink felé!...

– Az teljesen természetes, hogy az ellenzék szétforgácsolt erői egyenként a legtöbben az összefogás kényszeréről beszélnek, de gyakorlatilag saját pozíciójuk erősítéséért, hálózatépítésért, forrásszerzésért küzdenek, hogy ha majd mégis meg kell egyezni, akkor ők legyenek a meghatározók. – Ezt már egy másik politológus mondja, és érezhető, hogy ő is adottságként fogja fel az erőskezű, a finanszírozási hatalmat személyi alkukkal felerősítő, a saját tagság által sem igen ellenőrzött pártvezetések létét, s hogy a munka az ellenzéki pártokban is még elsősorban belül zajlik. A belső uralmon vesztek össze a bohócikrek a Szolidaritásban, a programot is központilag gyártják, bár mostanában erről nagy a csend, de lehet, hogy a szervezetből mégis párt lesz! A 4K! növekedési sebességét is az határolja le, hogy a kevéssé karizmatikus, de küldetéses Istvánffy ellenőrzése alól ki ne kerülhessen. A programjukból a hirdetett új negyedik köztársaságról semmi érdemi és konkrét nem derül ki. Pedig mintha demokratikus pártok mellett ezt keresnék leginkább a bizonytalanok!

E helyen többször próbáltam hirdetni a köztársaság asztalainak gondolatát, miszerint a választókörzetekben működő helyi párterők rendszeresen és nyilvánosan találkozzanak és vitatkozzanak a lokálpatrióta választópolgárok színe előtt. Úgy tűnik, ez a gondolat a pártközpontokban senkit nem érdekel. Mert van-e rémlátomásosabb vízió számukra, mint hogy Baranyában, vagy Csongrádban – a helyi közjogi kultúra bázisán – egy 4K!-s politikus mégis konkrét és nyilvános javaslatot tesz arra, hová tenné az ügyészség alkotmányos intézményét az államszervezetben. Erre egy helyi DK-s azzal válaszolna, hogy akkor talán vigyük végig a nyilvános vitát a teljes kívánatos alkotmányról. Ha egy javított alkotmányban megegyezünk, akkor ez lehet a választókörzetenkénti egyetlen közös jelöltünk kötött mandátumának tartalma. Akkor a választóink nem nemet, hanem igent mondanának a szavazataikkal. Önmagában ez +5 százalék lehet! A médiaszabályozást pedig mi így csinálnánk – és elmondaná! Ekkor odaállna az asztal mellé a helyi MSZP egyik hiteles arca, és előkapná azt az alkotmánykoncepciót, amit Petrétei minisztertől a TASZ annak idején még kiperelni sem tudott. Kitenné, de módosítaná egy helyen, mert az önkormányzatiság rehabilitálására komolyan gondol. Másnap valaki bemenne az alkotmányjogi tanszékre, s találna egy komoly szakanyagot a közigazgatás valódi modernizálásáról és a regionális európai közigazgatási és fejlesztési keretekről, felismerve, hogy erre átállva hány alkalmatlan megyei-járási fideszes ejtőernyőstől szabadulhatna meg a demokratikus kerékvágásába visszazökkentett államélet. Egy SZEF-aktivista bemutatná, mennyivel olcsóbb lenne egy nyitott forráskódú e-közigazgatás, és a szakszervezet és sztrájk szavakat kérné az új szövegbe visszaírni. Valaki felismerné, hogy a hatalmi ágak átfogó újraszabályozása alkotmányos hivatalvesztéseket eredményez Orbán Viktor megbízottjainál… Valahogy így képzelem…

Mivel ez egy gondolatkísérlet, folytassuk bátran, tételezzük fel, hogy minderről az együttműködő ellenzéki erők még hírt is tudnak adni potenciális támogatóiknak. Álmodozni erről is lehet, ugyanis az biztos, hogy a mai MTI mindezekről kevés hírt kavarna. A saját – kényszerű – nyilvánossághoz vezető út nem annyira bonyolult és drága, mint sokan hirdetik. De létrehozása érdekében át kellene törni azt a falat, amiről Csigó Péter beszélt, szintén a Népszabadságban. Értékvilágbeli, kulturális, jövedelmi és technológiai fal ez, de hírfogyasztási szokásokból, állampolgári közömbösségből, csalódottságból, és az elárultság érzeteiből is van abban tégla elég. A Facebookon nincs és nem is lesz választókörzet, ezért az internet bennszülöttjeit ide, a korosabbakat pedig az internethez kellene elvezetnünk. Képzeljük el, hogy a szakszervezetek egy országos kampányban – ez lehet tagtoborzó vagy az ágazati kollektív szerződések kikényszerítésére mozgósító kampány is – rábeszélik középkorú és nyugdíjas kétkezi tagjaikat, hogy hozzanak létre saját e-mail címet, ha már a gyerekek miatt ott van a kábel és a gép a lakásban. Ez nem Kubatov-lista lenne, de építkezni biztosan lehetne belőle. Rétegpolitikai hírlevelek, fórumok, adatbázisok, ágazati és helyi hírek, lapszemlék, szövegek és dokumentumok, hírmagyarázatok; ezeket kellene ajánlani és szolgáltatni. Talán a Csigó által leírt elkötelezett fiatalok segítségével, akik első partnere egyébként most is ott van a családban!

Aztán a pártoknak dönteniük kellene a jövőbeli regionális határok kérdésében és egyesített pártközi és szakmai erőkkel – közszolgálati ethosz alatt – létrehozni azokat a kis független, digitális, területi hírgyárakat, amelyek a győzelem után majd a nemzeti közszolgálati média regionális bázisai, szakmai és demokratikus csírái lesznek. Továbbá megkérdezem; miért és hogyan működik egy országos szolgáltató havi 1600 Ft értékű euróért Szlovákiában, aki ezért az előfizetésért képes interneten hozzáférhetővé tenni a fontosabb szlovák lapokat?

E valóságosan is megteremthető nyilvánossági szerkezet azért lenne fontos, mert éppen ennek mai hiányára hivatkoznak azok, akik szerint a kívánatos alkotmány előzetesen és nyilvánosan nem tárgyalható. Márpedig egy előzetesen ismert alkotmányszöveg birtokában elérhető az alkotmányozó nemzetgyűlés és vele a köztársaság átfogó és demokratikus közjogi nagyjavítása. Úgy, amiként ezt lassan másfél éve javasoltam szintén itt (Út az alkotmányozó nemzetgyűléshez,), s ahogy néhány napja Molnár Csaba tette ugyanezt ugyanitt. Tudom, hogy ugyanaz mást jelent egy firkásztól és mást egy politikai ágenstől, de a tizenhat hónapnyi késedelmet soknak tartom. Túl soknak. Talán ha a Vitányi által is fémjelzett DK már ott állna minden megyében egy asztal mellett, és nem egyedül, akkor másképp vélekednék. Mert nyilvános, demokratikus, áttetsző helyi politika és személyiségek nélkül tényleg nem fog menni.