Állati

Kedves két- és négylábúak, barátaim, kortól, nemtől, fajtól függetlenül. Történelmi napokat élünk. Ütött az igazság órája. Augusztus elseje óta hatalmas bírsággal büntetik ez emberi faj hatóságai mindazokat az elvetemült emberszabásúakat, akik nem tartják be a felelős állattartás szabályait.

A gömb alakú kalitka, gömbakvárium, szűk ketrec és kennel, és persze a rövid póráz nélküli világért vívott harcunkban újabb fényes győzelmet arattunk. Köszönet érte a sok-sok állatbarát embernek, de legfőképpen a tyúkoknak, akik Brüsszelben kikaparták maguknak az egészséges, komfortos és kényelmes tojóketrechez való jogot, és ezzel példát mutattak arra, hogy fajokon átnyúló összefogással bármit elérhetünk. Ők ütötték az első rést az emberi felsőbbrendűség falán. Nekik köszönhetően ma már nincs az az eurómilliókat felemésztő ostobaság, amit az emberi faj ne lenne kész megvalósítani, csak azért, hogy demonstrálja: jó gazdája az állatoknak, akiket megszelídített, vagy megkérdezésük nélkül rabságban tart és szaporít.

Fajtársaim, kutyák. Mi különösen örvendezhetünk, mivel az új szabályozás végre meghatározza, milyen hosszúságú pórázt kell beszereznie egy kétlábúnak, ha azt akarja, hogy vezessük, egyben megtiltja, hogy a magukat gazdánknak képzelő szolgálóink kényük-kedvük szerint dönthessenek arról, mekkora mozgásteret biztosítsanak számunkra. A 130 kilós, kigyúrt rablógyilkos ember legfeljebb három négyzetméterre jogosult a börtönben, ellenben egy csivava nem tartható tíz négyzetméternél kisebb helyen. Hát nem nagyszerű? A csivava nemes kutya, nem panelproli.

Sikereinket máris sokan megirigyelték. Szegedi galambok mesélték, hogy a Csillag foglyai nagyobb mozgástér reményében állattá nyilváníttatnák magukat… Számos családban most rendezik át a lakást: a nagyszobából a szülőket átköltöztetik a hat négyzetméteres félszobába, s bár így rosszabb körülmények közé kerülnek a börtönlakóknál, ahol a nőknek 3,5 négyzetméter dukál, viszont a 20 négyzetméteres nagyszobában a német juhász hozzájut a jogszabályban előírt mozgástérhez. Hallani persze, hogy az állatjóléti szabályok tiszteletben tartása helyett egyesek kidobják egykori kedvenceiket, de senki ne aggódjon: már készül a Btk. szigorítása. Harcoljunk tovább, állattársaim.

Nem a mi dolgunk megoldani a panellakók sorsát, és nem kell törődnünk a komfort nélküli putrikba zsúfolt kisebbségekkel. A mi célunk: napi háromszori étkezés, meleg vizes fürdő (macskák ez alól kérhetnek felmentést), simogató automata, és hogy minden kutya hetente egyszer megharaphassa a postást. Nem a politikust, és nem az állatvédőt, hiszen ők alkotják meg azokat a törvényeket, amelyekkel szép lassan majd leigázzuk őket. Csak türelem. Merjünk nagyot álmodni. Ha a tyúkoknak sikerült…

(A szerző kutyája, Miss Füles gondolatait jegyezte le.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.