A Fidesz-közeli tulajdonosok három napilapjának majd negyvenszer annyi hirdetési pénz jut a kedves olvasó adójából, mint a Népszabadságnak és a Népszavának együttesen (utóbbinak gyakorlatilag semmi). A Heti Válasz több mint két és félszer annyi állami hirdetést kap, mint a Szabad Föld, a Vasárnapi Hírek, a 168 Óra és a Magyar Narancs együtt, s mint a háromszor annyi példányban és hetente nem egyszer, hanem hatszor eladott Népszabadság.

A világválság kibontakozásával a hirdetési piac összeomlott. Az állam is feleannyit hirdet, mint három-négy évvel ezelőtt. Ebből a feleannyiból kétszer annyi jut a mostani kormány kegyeltjeinek, mint jutott 2008–2009-ben az akkori kormányhoz közelebb állóknak. (Arról ne is beszéljünk, hogy a közelebb állás mennyire mást jelent a különböző médiumokban.) Feleannyiból kétszer annyi: ez négyszeres arányt jelent. Ami minőségi különbség. A hétköznapi gyarlóság és a nem hétköznapi gátlástalanság között.

Az állami pénzek irányításával médiumok sorsát lehet eldönteni. A tulajdonosi csoportokon keresztül állami pénzből politizáló pénzt is lehet csinálni, mely a politikai erőviszonyokat meghatározza.

A nem állami pénzeket is lehet állami eszközökkel irányítani. Ha az állami támogatások, megrendelések, közbeszerzések és pályázatok szabályozásából kiszorítjuk a normativitást, és beépítjük a hatalom döntési szabadságát, akkor megteremtettük az állami kegygazdálkodás kereteit. A vállalkozások döntéseit, melyeken ismét csak médiumok sorsa múlik, piaci szempontok helyett a kegykeresés és a retorzióelkerülés szempontja határozza meg. Annál is inkább, mivel a hatalom nemcsak a pénzosztogatásban, hanem a (média- és egyéb) hatósági döntésekben is gátlástalanul kiterjesztette a politikai önkény érvényesülésének lehetőségeit.

A kormánytöbbség felügyelete alá vont és kizárólagos szolgálatára rendelt állami médiát tehát olyan államosodó médiapiac egészíti ki, melyen a piaci hatásokat elnyomják a hatalmi hatások. Ezek nemcsak a számukra kedvező közéleti tartalmat, hanem a számukra még kedvezőbb apolitikus tartalmatlanságot is uralkodóvá teszik a médiában. Így próbálják erős és legitim fölhatalmazására hivatkozva megsemmisíteni e fölhatalmazás visszavonásának föltételeit.

Ezt a helyzetképet rögzíthetjük. Ez a helyzet jó. Azokhoz az évtizedekhez képest, amikor a hatalomtól független, pláne ellenzéki sajtó létezését a népi demokratikus diktatúra törvényei eleve kizárták. Amikor ez a kizárás nemzetközi helyzetünkkel nem ellenkezett, hanem abból következett. Amikor nem lehetett a helyzetképet szárazon és szenvtelenül rögzíteni.