Nincs ez így jól. Itt van ez a legújabb diplomabotrány a TF-en, s most mindenki Lasztovicza Jenő fideszes politikus fiáról beszél, holott a Hvg.hu hét eleji cikke szerint a fiatalember nem egyedül, hanem két társával együtt államvizsgázott le júliusban úgy, hogy előtte hármójuknak összesen 15 érdemjegye hiányzott az abszolutóriumhoz, tehát nem védhették volna meg a diplomamunkájukat.

Ám Tóth Miklós dékán, aki már Schmitt Pál plágiumügyében is reflexszerűen a köztársasági elnöknek adott igazat, „a saját, frissen szerzett kódja segítségével igazolta a hiányzó krediteket az intézmény elektronikus nyilvántartásában”, azaz utólag írt be jegyeket. A rendőrség most a többi között okirat-hamisítás ügyében nyomoz.

A politikus szerint azonban szó sincsen csalásról, pláne protekcióról, egyszerűen „rendszerhiba lehetett”, amit mi nemhogy készséggel elhiszünk, de szinte a szánkból vette ki a szót. Ámbár annyit azért megjegyeznénk, hogy érdemes volna egyszer utánajárni, miért nem jelent meg még soha olyan hír, miszerint rendszerhiba folytán Nagy János idénymunkás fiának írt be utólag hat érdemjegyet Tóth dékán, hogy ne decemberig kelljen várnia az államvizsgával, mert akkor épp síelni indul.

Mindez persze csak demagóg fölvetés, hiszen mint látjuk, a Lasztovicza fiú mellett a névtelen F. M.-nek és Gy. Zs.-nek is utólag írt be a dékán érdemjegyeket. Róluk azonban tendenciózusan hallgat a sajtó. Holott észre kellene már venni: a rendszer nem feltétlenül csak bizonyos potentátok gyermekeit részesíti előnyben, de lám, a nép egyszerű fiait is, feltéve, hogy eleget tettek bizonyos feltételeknek.

A hírek szerint F. M. és Gy. Zs. eleget tett a feltételeknek, ugyanis mindketten Lasztovicza Jenő fiának a kollégiumi szobatársai voltak, ami döntő körülmény. Ez azért fontos, hogy lássuk: az urbán legendák állításaival szemben ma már önmagában nem elég az érvényesüléshez például az a tény, hogy valaki született talpnyaló és/vagy gyakorló elmebeteg, ezekkel a tulajdonságokkal maximum államtitkár lehet a nemzeti együttműködés rendszerében, igazi karriert leginkább kollégiumi szobatársként futhat be.

A legtöbben már az Antall-kormány alatt csodálkozva konstatáltuk, hogy a miniszterelnök egykori iskolájában, a Toldi gimnáziumban csakis derék, kiemelkedő képességű diák tanult, de annyira, hogy mindből minimum minisztériumi osztályvezető lett, miként a Fidesz-fiúk szakkollégiumában is csupa zseni hált egy szobában, egy se volt köztük évfolyam hülyéje vagy alkalmatlan. A kollégiumi szobatárs státusza ma pontosan azt a szerepet tölti be, amit hajdanán a csősz ellen az erdőben harcoló partizán, vagy a fennálló rend ellen röplapokat szóró kommunista sejt, csak szobatársnak lenni némileg kockázatmentesebb: az illetőt nem vágják be rendre a gyűjtőfogházba, az ő alkalmassága a diplomára, majd országos funkciók betöltésére kizárólag abból eredeztethető, hogy szerencsés beosztást kapott a kollégiumi szobák elosztásakor.

A szerényebb képességű fiataloknak mondom: bár nagy a tumultus, és nem mindenkiből lesz korrupt gazember, hogy magas állami funkcióba jusson, vagy éppen a nemzeti burzsoáziát erősítse, azért senki se veszítse el a kedvét: ha meghúzza magát, és illemtudón viselkedik, ha szerényen is, de meg tudja alapozni a jövőt. Igaz, hogy nem gyerekjáték kibírni az ország leendő notabilitásai között azt a négy-öt évet, ám ahogy az idő múlik, az illető szépen hozzáidomul a körülményekhez, s a végén már észre se veszi magán a tüneteket.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa