Testkultúrharc

A doppingellenes harc történetének újkori fejezetei népszerű detektívsorozatok epizódjaira emlékeztetnek. A minap Kővágó Zoltán diszkoszvetőt tiltotta el a nemzetközi Sportdöntőbíróság, mert – az ítélet szerint – egy kontroll alkalmával nem állt az osztrák ellenőr rendelkezésére.

A kétéves eltiltással sújtott, így az olimpiáról is lemaradó versenyző tagad, tanúkat vonultat fel, és koncepciós eljárást emleget. (Magyarországon korábban felmentették ez ügyben.) Ellenben a hazai hírportálok egyike úgy tudja, a sportoló elfutott az ellenőr elől. Az idén a tiltott szerekre vonatkozó szabályok megszegése miatt büntetést kapott már Fazekas Róbert diszkoszvető, aki nyolc éve, Athénban is egészen a doppingvizsgálatig aranyérmesnek érezhette magát, valamint Juhász Adrián evezős és Török Béla vízilabdázó is. Nemcsak magyar a probléma, de elkeserítő és lehangoló, hogy újra és újra érintettek vagyunk. Még akkor is, ha nem mindig tetszik igazságosnak a verdikt.

Nanogrammok, táplálékkiegészítők, lejáratási kísérletek, eljárási szabályok állnak a vonatkozó ügyek középpontjában. Olyasmik, amikkel a szurkoló nem tud mit kezdeni,mert a teljesítményfokozók használatát legföljebb akkor venné észre, ha a sprinter motorral eredne Usain Bolt nyomába, az úszó pedig delfinháton rivalizálna Michael Phelpsszel. A többség így a doppinghoz való viszonya vagy az érintett nemzetisége alapján dönt arról, kinek hisz.

Akad, aki senkinek. A megasztárok teljesítménye ugyanis az értelmezhetetlen kategóriába sorolható. (Lásd: Phelps Pekingben szerzett nyolc elsősége.) A legjobbakat ritkán kerülik el a vádak, amelyek szerint a gyógyszeriparnak köszönhetik sikerüket. A gyanút csak erősíti, hogy a doppingellenes harc vezetői is rendre leszögezik: a kimutathatatlan teljesítményfokozók előállítására szakosodott laboratóriumok a kontrollcsoportok előtt járnak. A szakemberek hiába biztosak benne, hogy nem tiszta a levett anyag, ha nem tudják kimutatni a „bűnöst” a mintában, akkor a csaló nyert. S nyilván sok esetben így is történik.

Arról azonban nem lehet vita, hogy a sportban nincs helye a doppingnak, ellenkező esetben ugyanis sérül a legfontosabb, az esélyek egyenlőségének az elve. Szánalmas az érv, hogy ma már csak akkor lehetnének azonosak a feltételek, ha engedélyeznék a „gyógyszerezést”. A SOTE laborja például annyira versenyképes az űrtechnikával fölszerelt amerikai intézményekkel, amennyire a lándzsa az atomfegyverrel. Azt pedig kár lenne feledni, hogy a sport elsősorban egészség, s csak azután verseny. Márpedig ha mindent lehet, akkor mindig akad őrült, aki akár az életét is odaadná a győzelemért.

Azaz, ha az illetékes szervezetek változtatnának a szigorú szabályrendszeren, elvágnák a legfontosabb szálat, ami a sport szellemiségéhez köti őket. Ez persze eddig nem különösebben akadályozta őket:majdnemmindent feladtak már a pénzért. De amíg labda, gát, kalapács meg lapát van, addig a sport feliratot nem vehetik le a homlokzatról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.