Hol a patkány?

Hárommillió alá csökkent a sertések száma, kétségbeejtő. A politika tíz-tizenöt éve küzd az állattartás leépülése ellen, hiába. Tavaly is az volt a meghirdetett kormányzati mantra, hogy helyzetbe kell hozni az állattartókat.

Őket – a Fidesz-táborba terelt egykori vidéki kisgazda szavazókat – célozta az állami földek haszonbérleti kiosztása, ami csupán 65 ezer hektár húszéves bérletét teszi lehetővé. A közel ötmillió hektár magánkézben lévő birtok mellett elenyésző nagyságrend. Mégis ez a 65 ezer hektár az, aminek leosztása a legtöbb indulatot generálja egyes vidéki, az állattartás illúziójába kapaszkodó régiónkban.

Az agrárminiszter látványosan nem vesz tudomást a Fejér megyei és a borsodi földek körüli feltételezhető csalásokról. Fazekas Sándor szokása, hogy megjelenik a vitás ügyektől távoli helyeken, s miután átadja a szerencsésen pályázó állattartó gazdáknak a 7-8 hektáros földhaszonbérletről szóló szerződést, megengedik neki, hogy az m1-en felmondja a leckét: rendben zajlik a pályáztatás, átlagban 27 hektárhoz lehet hozzájutni, egyetlen kormány sem hirdetett még ennyi földet hasznosításra ilyen rövid idő alatt, a cél a családi gazdaságok helyzetbe hozása. Botrányokról egy szót se: ez van az ő kártyalapján.

Ha a miniszter a kajászói, a felcsúti vagy a mezőségi vesztesek társaságában bukkanna föl, láthatná, hogy a földmaffia hogy működik. Annak, hogy a helyi családok megállapodjanak a bérletekről, vagy hogy az ötvenezer forintos regisztrációs díj ellenében mire és hol pályázzanak, kivel és mennyiért írassanak pályázatot, ma nincs jelentősége. Aki veszít, mindent veszít. Nincs olyan nap, hogy ki ne derülne, az NFA-pályázatok túlságosan titkosak, rengeteg a sundámbundám, settenkednek a föld körül a politikusok strómanjai. Fejérben a földek negyede került a kormányfővel kapcsolatban álló tulajdonosokhoz, Borsodban Tállai András államtitkár családja a nyerő. Az ellenzéki pártok az oligarchákról értekező Ángyán József nyomán kezdeményezték a pályázatok nyilvánossá tételét, kevés eredménnyel. A Fidesz legmagasabb szinten szerepel a földbizniszben, a tét a földalapú támogatások megszerzése. Ebben a harcban a helyi sertéstartók vajmi keveset számítanak (a hungarikumnak számító termékek alapanyagát Németországból is be lehet hozni). Ócska propagandaszöveg, hogy az állattartó családokat támogatják. Egyre több a jele annak, hogy a bérelhető föld tulajdonná alakításán fáradoznak.

A pályázatok nyilvánossága azért lenne elengedhetetlenül fontos, hogy láthassuk a háttérben a politikai manővereket. Ángyán József nem sertésekkel kapcsolatos példát mondott, amikor úgy fogalmazott, a patkánnyal nem lehet megütközni a csatornában, ki kell csalni a fényre. Ami azt jelenti, hogy az átláthatatlanra maszkírozott pályázati rendszerbe jobban bele kellene látnia az országnak. Sok disznóságot láthatnánk közelről. Megérné, tisztulna a kép.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.