A kormányzat a múltban arra szorítkozott, hogy az EU elvárásainak és az ország kötelezettségeinek a hajózhatóság megvalósításával eleget tegyen. Ezzel azonban nem tett jó szolgálatot a nemzeti érdekeknek, mert a környezetvédelmi mozgalmaktól és az ellenzéki Fidesztől való félelmében olyan megoldást választott, aminek a hajózhatóságon kívül más területen (energetika, öntözés, folyókarbantartás, ár- és belvízkár-megelőzés) nincs semmi pozitív hozama. Sőt hoztak egy olyan kormányhatározatot 2004-ben, amit mint a dunai vízlépcsőépítés általános tilalmát szoktak értelmezni.

Illés Zoltánnak most egyben igaza van. A Dunával kapcsolatos vitákban szakemberek vitatkoznak nem szakemberekkel. A szakemberek ugyanis tudják, hogy ha egy folyó felső szakaszát bezsilipezik, ahogy ezt a Dunával Németországban és Ausztriában (minden környezetvédelmi kár nélkül) megtették, akkor az alsó szakasz halálos ítéletét mondja ki az, aki tiltja a zsilipezés befejezését. Tehát ma a szakemberek az igazi környezetvédők, mert ők, a mérnökök, ismerik annak a következményeit, ha egy folyót csak félig zsilipeznek be. Persze lehet álmodozni: követeljük a németektől és az osztrákoktól, hogy bontsák le zsilipjeiket!

Mérvadó, az Országos Környezetvédelmi Tanácsban fontos szerepet betöltő szakember szerint tíz éven belül a környezetvédők fogják leghangosabban követelni a vízlépcsők megépítését. Már csak azért is, mert a klímaváltozás hatásainak mérséklése hosszú távon jóval nagyobb vízkészletek biztosítását fogja követelni, és ehhez a jelenlegi helyzet nem kínál megoldást.

Egy jól működő, többpártrendszerű demokráciában a kijózanodás a politikai dinamika által meghatározott logikai szükségszerűség. Két egymással szemben álló pártpolitikai irányzat nem állhat egységben egy téves eszme mögé – előbb-utóbb egyiküknek ki kell józanodni. Ennek a kijózanodásnak jeléül vettük azt, amikor az Új Széchenyi Terv bevezetőjében a kormányfő a tabuk leépítéséről beszélt. Mivel az Új Széchenyi Terv 305. oldaláig egyetlen leépítendő tabura sem bukkanunk, ott pedig szó szerint az áll, hogy a közvélemény többségének meggyőzése után a vízlépcsők építését el kell kezdeni, azt remélhettük, hogy a kijózanodás megkezdődött. Sajnos a fecsegő kisebbség nyomásának engedve a kormány visszakozót fújt, és utóbb az Új Széchenyi Tervnek egy egész koncepcionális paragrafusát nyomdahibaként aposztrofálta.

Az Európai Unió intézményeinek hivatalos véleménynyilvánítása nélkül is szaporodnak az elítélő hangok Brüsszelben. A diplomáciai „cocktail party circuit” jelentőségét nem ismerő magyar politikai elit sokat kockáztat merev, mindenféle proaktivitást nélkülöző, védegyleti szemléletén alapuló, még az objektív vizsgálódást is ellenző, provinciális, a mérnöki társadalom véleményét elhanyagoló szlogenjeinek hangoztatásával. Ez a politika a megfelelő horderejű fejlesztési projektek hiányában nagymértékben csökkenti Magyarország esélyeit az EU makroregionális szemléletű támogatásrendszerének felhasználásában. Az EU, ahol csak lehet, kerüli a beavatkozást egy tagállam belügyeibe, s igaz ez a Duna kérdésére is. De azért reagál. A választ és a számlát a támogatási rendszer szigorításával fogjuk megkapni. Az eltékozolt lehetőségért pedig a felelősség a magyar politikai osztályt terheli majd.

Telegdy István Yorkshire, Anglia