Be kell vezetni a mindenkire érvényes, de megfizethető tandíjat, és ki kell egészíteni egy a tehetségeseket és szorgalmasokat segítő ösztöndíjrendszerrel. Az élet pedig megoldja a többit: a fizetési kényszer és a józan ész tesz majd róla, hogy elsorvadjanak mindazok a szakok és intézmények, amelyek olyan diplomát adnak, amely nem jó semmire.

Van abban valami szíven ütő, hogy Orbán Viktor miniszterelnök konzultációs ámokfutásának keddi stációján, a párt ifjúsági szervezete, a Fidelitas lelkesen bólogató tagjai előtt szinte szöveghíven felmondta ugyanezt a leckét. „Mi nem abban vagyunk érdekeltek, hogy bizonyos intézmények működjenek, hanem abban, hogy a diákoknak befolyásuk legyen (...) arra, melyik főiskola, egyetem jó és melyik nem, melyik maradjon talpon, és melyik nem” – mondta meggyőző hangsúlyozással, majd összefoglalta: amelyik főiskolára nem megy elég diák, az meg fog szűnni. Igaza van, úgy legyen. A kérdés már csak az: mégis, hogy fér ez össze mindazzal, amit a kormány eddig csinált?

Orbán kabinetje eddig semmi mást nem tett ugyanis, mint erőnek erejével felülírta a diákok döntését, merőben piac- vagyis szabadságellenes eszközökkel igyekezett átrendezni a felsőoktatást. Már kínos is leírni, annyiszor megtettük, de hát muszáj: hogy a kormányfőnek ne kelljen nyíltan visszavonnia most is hangoztatott jelmondatát, miszerint ő „a tandíj ellensége”, úgy vezették ezt be, hogy akinek fizetnie kell, annak aránytalanul sokat kelljen, de aki ingyen tanul, azt kötöttségek béklyózzák. Ráadásul az arra érdemeseknek nyújtandó kompenzációról sincs szó, a maximális kedvezmény a sok évtizedes terhet jelentő hitel. És ami legalább ilyen fontos: nem a piac, azaz a jövendő munkavállalók és munkaadók igénye és ésszerű döntései határozzák meg, melyik intézmény virágozzék és melyik szak tűnjön el a süllyesztőben, hanem a kormány béljóslási kísérletei, valamint – a kivételezett helyzetű közszolgálati egyetem létrehozásakor – a szégyentelen klientúraépítés.

A felsőoktatási keretszámok diktátummal való brutális átrendezéséről a ponthatárok kihirdetésének reggelén jelentette ki Szabó Máté ombudsman, hogy alkotmánysértő. „A rendszer marad” – gondolhatta erre Orbán Viktor, mintha csak az Alkotmánybíróság próbált volna belebeszélni a dolgába. Aztán elment a Fidelitashoz, hogy leellenforradalmikísérletezze a tiltakozást, és könnyű kézzel fölvázoljon egy újabb jövőképet. S mivel tudjuk, hogy nem arra kell figyelni, amit mond, hanem arra, amit csinál, most már tényleg fogalmunk sincs, mi lesz.