Aktív les

„A végén ott leszünk a legjobbak között. Egész egyszerűen azért, mert számunkra a futball maga az élet. (...) A futball a mi játékunk” – rögzítette Orbán Viktor miniszterelnök, a felcsúti labdarúgó-akadémia alapítója az intézmény honlapjának adott fölöttébb hosszú és fantáziagazdag interjújában. Miként az idézet is jelzi, a dilemmák nem kaptak főszerepet a szövegben: Orbán ugyanis úgy véli, a végén – provokatív realitások ide vagy oda – mi nyerünk. Ezért is fölösleges tanulmányokat olvasni: a végeredményt úgyis tudjuk.

A meghökkentő beszélgetés azért is emlékezetes marad, mert a futballszakértő virtuálisan megveregeti Csányi Sándor bankár, MLSZ-elnök vállát is, amiért jól sikerült a szövetség strukturális átalakítása, s kap dicséretet Paulo Sousa Videoton-tréner, mert príma rendszert épített Székesfehérváron. Némi kritikát kapnak azok, akik nem elkötelezett hívei a stadionberuházásoknak. Mi több, jut bírálat a sportlapoknak is.

Az ominózus gondolat is érdemes a citálásra, mert szellemisége valahonnan ismerős. Orbán azt mondta: „A másik dolog, ami rosszat tesz a vérnyomásomnak, amikor a sportújságokban állandóan a transzferárakról olvasok.

Az átigazolási díjak az üzleti szaklapokba valók, számomra elvesznek a sport értékéből.”

A furcsa megközelítés nem szokatlan a politikustól. Más témakörben is hallottunk már hasonló megjegyzéseket, csak akkor az unortodoxia állt a fókuszban, s Matolcsynak volt számok nélküli látomása.

Mindenesetre a lényeg az: a futball (is) mi vagyunk. És mennyire igaz: nem kell itt tanulmányt írni, számolni, tervezni, kérdezni, esetleg érvelni. Elég csak ezt hinni. A hit csodákat tesz. Bár néha egy-két gól sem árt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.