Szó sincs származásról

Kínos ügynek minősíti a július 17-i Népszabadság Egri Oszkár, a Mazsihisz egykori jogásza történetét, mely bizonnyal sokak jó ízlését sérti. Arról van szó, hogy Egrit egy szerinte bigott és – ha jól meggondoljuk – rasszista testület, a neológ rabbikar azért piszkálja, mert nem született zsidónak.

A rabbinak, aki ezt kiderítette, mindenféle konfliktusa volt Egrivel, például problémás önkormányzati támogatások miatt, bár ő – persze – tagadja, hogy ez volna a háttérben. Czene Gábor cikkének is – mivel jobbára kommentár nélkül hagyja a cikkben megszólaló Egri csúsztatásait – mintha ez lenne a summája. Pedig nem így van.

A „világi” hitközségi vezetők saját beszámolója szerint „védték” Egrit. Meglepő, hogy a hitközség világi vezetése hirtelen milyen érzékenyen rea gál a származás szerinti megkülönböztetésre. A Mazsihisz táján nem ritkaság ugyanis az ilyesmi. Mondanék pár példát.

Gyakran felmerül problémaként, hogy a hitközségi alkalmazottak nem kis részben közgyűlési tagok is egyúttal, vagyis az a munkáltatójuk – Zoltai Gusztáv ügyvezető –, akit egyúttal ellenőrizniük is kéne. Zoltai, amikor sok évvel ezelőtt a Szombat folyóirat rákérdezett, miért van ez így, azt válaszolta, hogy az apparátusban szerinte zsidókat kell foglalkoztatni, és ez szűkíti a merítést. Tudtommal sem a sajtó, sem Egri nem háborodott fel akkor azon, hogy vallási szempontból maradéktalanul közömbös pozíciók betöltésekor nyíltan diszkriminatív módon jár el a hitközség Zoltai beszámolója szerint.

Amikor Olti Ferenc hitközségi alelnökként 2000-ben felvetette, hogy meg kéne bízni a Mazsihisz gazdálkodásának áttekintésével egy külső auditáló céget, az érintett bizottság korabeli elnöke arra hivatkozva óvott ettől, hogy az auditálás nem zsidók számára tehetné láthatóvá az esetlegesen elkövetett „botor, emberi hibákat”. Jórészt azoknak a pénzeknek az elköltéséről volt szó, amelyeket a – döntő többségükben semmilyen értelemben sem zsidó – magyar adófizetők befizetéseiből utalt a központi költségvetés a Mazsihisznek, és ismét nem a rabbik, hanem a világi vezetők érveltek a származással. A hitközségben tehát rendszeres gyakorlatnak számít a származás emlegetése, és állításuk szerint még a származás szerinti szelekció is – mind ez ideig különösebb visszhang nélkül.

Jelen esetben viszont, mikor szóvá teszik, éppen nem erről van szó. Az, hogy Egri Oszkár nem zsidó, nem a származásáról tett kijelentés ugyanis. Egri, ahogy bárki más is, betérhetett volna a zsidóságba, és így a közösség egyenlő jogú tagja lehetett volna, ha pedig Radnóti rabbi ennek ellenére támadná, úgy ő szegné meg súlyosan nemcsak az erkölcs, de a vallási törvény előírásait is. Egri Oszkár azonban úgy csatlakozott a közösséghez, úgy került pozícióba, hogy előtte nem tért be, hanem szándékosan becsapta vallási státuszával kapcsolatban őket. Önként csatlakozott, ezzel a döntésével kötelezőnek ismerte el magára nézve a szabályokat, ennek ellenére sem tartotta be őket. Nem Egri származásával van baja a rabbiknak, hanem ezzel, Egri nem származása alapján diszkriminált áldozat, hanem lebukott szemfényvesztő. Természetesen dönthetett volna úgy, hogy olyan felekezetnek, amelynek vallásjogi előírásai szerint csak ennyit is számít a származás, a közelébe sem megy, de nem így döntött. Akkor még nem tartotta „tragikomikus”-nak, hogy „2012-ben” ilyenekkel kelljen foglalkozni, csak most, utólag döbbent rá, menynyire nevetséges is ez szerinte. Előtte még hitközségi elnök sem átallott lenni egy ilyen középkorból visszamaradt fundamentalista bandában.

A Mazsihisz deklarálja különben, hogy egy olyan, több száz éves törvénygyűjtemény előírását veszi alapul vallási kérdésekben, amelyet a világ számos zsidó vallási irányzata már rég nem tekint mérvadónak, ez pedig csak az anyát ismeri el. Akik nem ezt a munkát tekintik fundamentumnak, mint a magyarországi reformzsidók, azok nem is csatlakozhattak a Mazsihiszhez. Egri ennek a szervezetnek a hitközségi elnöke volt, és ennek jogi képviseletét látta el idáig probléma nélkül. Mostani nyilatkozatában is csak annyit ígér Czene Gábornak, hogy nem próbál meg hamis származási igazolásokhoz jutni (ami elmondhatatlanul szép tőle), az, hogy betérjen, továbbra sem jut eszébe. Ő tehát nem kíván ahhoz a csoporthoz tartozni, amelyik őt – épp ezért – nem kívánja befogadni. Hol van hát a „kínos” probléma, a „jó ízlés” sérelme?

Szintén kár volt szó nélkül hagyni Egri panaszát, hogy addig, amíg a Mazsihisz jogi ügyeit vitte, nem kérdőjelezték meg a zsidóságát. Ebben a tekintetben ugyanis tényleg közömbös, zsidó-e vallásjogilag, vagy sem, miért ne láthatná el a hitközség jogi képviseletét hindu, muszlim vagy ateista ügyvéd, mi köze van ennek a polgárjogi megállapodásnak Egri vallási státusához? Ha bárki a zsidóságával jött volna, ebben az esetben joggal kérhette volna számon. Egri továbbá úgy csinál, mintha szívességet tett vagy áldozatot hozott volna, holott munkát végzett, és csak örülhetett, hogy az ő irodáját foglalkoztatták.

Egrinek az a próbálkozása pedig, amely gondos jogászi munkájának, aggályos becsületességének következményeként, „bosszúként” próbálja beállítani Radnóti leleplezését, amiért nem engedett felvenni Radnóti zsinagógája számára 15 millió forint összegű, valamilyen okból állítólag problémás önkormányzati támogatást, ez már tényleg felettébb aggályos. Ha már erről került szó, akkor nem ártott volna megemlíteni talán azt sem, milyen trükkökkel akadályozták meg, hogy Radnóti Zoltán templomkörzetének delegáltja, Heisler András közgyűlési tag lehessen az előző hitközségi tisztújítások idején, hogyan sikerült elérni, hogy Zoltai Gusztáv, akit Heisler ki akart hívni, ismét egyedül indulhasson az ügyvezető igazgató címéért, és hogy milyen vitatható szerepet játszott mindebben Egri. Vannak ellentétek, de ezeknek korántsem az egyetlen magyarázata Egri sziklaszilárd jelleme. Ugyanakkor a tények tények maradnak: Radnóti olyan szemfényvesztést leplezett le, amely – nem úgy, mint a származás – Egri döntésének eredménye volt, amelyért tehát erkölcsileg felelős, ahogy nem kis részben ő leplezte le a temetői ügyeket is, ő segített nyilvánosság elé tárni a legutóbbi hitközségi választások felettébb furcsa momentumait, vagyis következetesen lépett fel a kisebb és a nagyobb anomáliákkal szemben – jól tette. Mert ezek az ügyek sértik igazán a jó ízlést.

Vári György Budapest

Cikkemben azt írtam, hogy ez egy „fölöttébb kínos és alighanem sokak jó ízlését sértő eset”. Állításomat fenntartom, hozzászólását olvasva megerősítve látom. Köszönettel: Czene Gábor

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.