Itt nem úgy lesz kiosztva, hogy én odaadom H. Ferinek, és te rendezed a magad embereit, hanem H. Feri beül hozzám, a kocsiba, vagy a polgármesterrel a kocsiba, és úgy fogjuk kivinni. Jó, egy család öt fő, tízezer forint, másik család három fő, hatezer forint. És akkor elosztják a családok maguk között. De mondom, ahogy kinéz, már nem sok ember lehet, mert itt már rengeteg ember van felírva.

Nő: Hány van nálad felírva?

Alpolgármester: Több mint kétszázötven. Itt négyszáz cigány van. Nem igaz, hogy még van tartalék, mert ezt már nem tudom elhinni. Ötszázezer forintot kaptunk… Most úgy néz ki, hogy kevés lesz, de hétfőn fogják hozni a többit, vagy vasárnap este jobban mondva. Akkor ti már ezen a listán rajta vagytok?

Nő: Rajta vagyunk.

Férfi: Gy.-né ott lesz? (Gy. Lászlóné helyi lakos, Petőfi utca).

Alpolgármester: Igen! Tehát a ti körzetetekben Gy.-néhez kell menni. Bemész… Én kérem szépen a Gy.-né segítségét, mert… Meg se kell indokolni.

Nő: Aki nem azt kéri, az már meg se kapja a pénzt?

Alpolgármester: Az nem! Aki nem azt kéri, hanem csak bemegy és szavaz, annak nem hisszük el. Lehet ilyen, tudom, hogy ebből nagyon sok vita lesz… De itt most nem tudunk mást csinálni. Ez van, és mi így tartjuk jogosnak.”

A fenti párbeszéd éppen évtizede egy nyírségi kisváros fideszes alpolgármestere és egy cigány házaspár között zajlott, amelyet az utóbbiak titokban magnóra vettek. Az esetet –és a vásári alkut a szavazat megfizetéséről – leírtam, és megjelent egy tematikus antológiában. (Hol a határ? Kampánystratégia és kampányetika, 2002 – Kiadó: Élet és Irodalom, szerkesztette: Sükösd Miklós és Vásárhelyi Mária, 2002, 382. oldal). A nyilvánvaló választási csalás elkövetői bíróság elé kerültek, s az meg is büntette őket, amolyan Népfront-fegyelminek nevezett, kíméletlen szigorral: Nahát! Nono! Ejnye-bejnye! A 2002-es parlamenti választás második fordulójában a megfigyelők a Nyírségben úgy találták, hogy az egyébként politikailag inaktív cigányok és a szavazásra jogosultak tizedét kitevő leépült alkoholisták tömegesen mentek el szavazni ott, ahol vagy a polgármester, vagy a háziorvos deklaráltan fideszes. E településeken számszerűsíteni is lehetett a többletvoksolókat. (Például: Nagyhalász 438, Vaja 398, Kemecse 362 többletszavazat.) Kialakultak a sajátos szavazási eljárások, így a szavazólap és a boríték „megsétáltatása”, nehogy potyára fizessen a Cég. Ez esetben a kitöltött szavazólapot a kabát alatt bevitte a megbízott, azt dobta az urnába, amit pedig megkapott, az kivitte. A beikszelés kinn zajlott le. Hogy a csalást kizárják, és csak az kapja meg a „munkája” jutalmát, aki megérdemli.

Igazából a társadalom sosem vette komolyan a választások sunyi befolyásolását. A csalást. Még a nyírbátori körzetben sem, ahol annyira nyilvánvaló volt az „ajándékozás” – vagyis a megvesztegetés –, hogy a megyei választási bizottság elrendelte a szavazás megismétlését. Csakhogy a bíróság megsemmisítette a határozatot, és a megválasztott ember beülhetett a patkó jobb oldalába. Jellemzőnek tekinthető a magyar Watergate-ügy is, amikor a Fidesz feltörte, s ekként megismerte az MSZP titkos választási kampányterveiről szóló tervezetet. A Watergate-ügy miatt az Egyesült Államokban le kellett mondania Richard Nixon elnöknek, nálunk meg a haja szála se görbült senkinek. És senki sem távozott a politikából. A vesztés után pedig – jókora cinizmussal – épp a fideszesek emlegettek csalást, sőt a szavazatok újraszámlálását követelték. Föl sem vetődött, hogy a választás tisztaságáért saját Belügyminisztériumuk volt a felelős, és annak vezetője a választást tisztának minősítette.

A történteket kínos lenne elfelejteni. Azért jutottak eszembe, mert folyik a latolgatás, mi is következik 2014-ben (vagy előbb). Összefog-e az ellenzék, vagy külön-külön méretteti meg magát? Legyőzhető-e a Fidesz? Meneszthető-e az Orbánkormány? Nem egyedi vélemény: A Fidesz verhető. (Lakner Zoltán.)

Összességében úgy tűnik, tíz éve csak korlátozott helyeken, korlátozott összegű pénz állt rendelkezésre a szavazatok megvásárlására. Ráadásul a mélyszegénységben élők –tehát a kétezer forintokra rászorulók, és az ilyen adományt elfogadni hajlandók – sem álltak sorba a megsétáltatott szavazólapokért. Sokan voltak, de nem elegen. A nyugtalanító kérdés, hogy mi történhet a következő választáskor. Mi a társadalmi helyzet, és mit tehet a Fidesz?

A társadalom alapvetően megváltozott. Nem tíz év alatt, inkább csak az utolsó ötödben. Tömeges a pauperizálódás! Úgy véltem, eddig csupán a perifériák nagyjából egymillió lakosa tengődik messze a létminimum alatt, ám mostanra ez a populáció megnőtt, kiterjedt az elnyomorodás, és hozzáadódott az ország más részein két népesebb réteg: a nyugdíjasoké és a munkanélkülieké. A terepet jól ismerők szerint ma négymillió polgártársunk él csikorgó nyomorban.

Ha úgy vesszük, aprópénzért megvehető voksokból bővelkedni fog a választás. Kérdés, lesz-e pénz hozzá. A Fidesznek biztosan. És csakis a Fidesznek! A hozzá közel álló – egyesek szerint a gazdasági alapjukat jelentő – Közgép például alaposan bekezdett. A tavalyra kiosztott 2,9 milliárd forintos osztalék alighanem országos rekord. Juthat éppen a Fidesz „bitang kasszájába” is. A Közgép minden tendert vivő kivételezettsége ugyan jókora feltűnést kelt, azonban az igazi értékelés hátravan. Ez pedig nem más, mint hogy a Tocsik-ügy és az összes, a baloldalhoz kapcsolt ilyen-olyan vélt vagy valós viszszaélés együttesen kakaóillatú gyerekzsúr egy ekkora taroláshoz képest. Most lesz aktivista bőven, pénz dögivel, s lesz megvehető szavazat is. A többi rutinmunka.

Ördögöt festek a falra? Nem kell. Ott van. Nem meglátni ismételt tutyimutyiság. Máléság. Orbán nem operettfigura (Debreczeni József). A hatalom megszerzéséért és megtartásáért mindenre képes. A dunaújvárosi választás csöndet eredményezett a Fidesz-körökben, de e csönd beszédes. Nyilvánvalóan értették az üzenetet.

A kiútról többen is írtak igen okosakat, nem is ritkán erkölcsi fölényből nézve a várható eseményeket. Ám le kellene jönni a felhőrégiókból. Nincs szivárvány.

A következő választás minden eddiginél keményebb lesz. Kérdés az, hogy a demokratikus ellenzék képes-e fölvenni a kesztyűt, és ké pes-e garantálni, garantáltatni a választások tisztaságát. Ha nem, akkor teljesen mindegy, hogy összefognak-e, vagy külön méretik meg magukat.

A szerző publicista