Reflexió Keller Richárd Önhibán kívül című levelére

Keller Richárd mint a Diabétesz Generációk Magyarország Alapítvány képviselője a Népszabadság 2012. július 12-i számában Önhibán kívül címmel írt levelében több alkalommal nevesíti a Magyar Diabetes Társaságot (MDT), melyre reagálnunk kell.

Az MDT független tudományos-szakmai szervezet, mely hivatalosan nem tanácsadó testülete az egészségügyi kormányzatnak. Az egészségügyi kormányzat hivatalos tanácsadó szerve a Szakmai Kollégium, melyben részt vesznek az MDT szakemberei is. A nevezett rendelet kialakítása során társaságunk véleményt formált, észrevételeink jelentős részben be is épültek a rendeletbe. A rendeletet társaságunk nem támogatja és nem ellenzi, hanem arról szakmai-tudományos bizonyítékok alapján a betegek érdekét szem előtt tartva véleményt formál. A nevezett rendelettel kapcsolatosan számos értelemzavaró hír és vélemény jelent meg, ezért szükségesnek láttuk állásfoglalásunkat ez év májusában MTI-hír formájában közreadni. Ennek a lényege, hogy minden kezelés hatékonyságát ellenőrizni kell, és ha egy lényegesen drágább terápia adott beteg esetében nem egyértelműen hatékonyabb, mint az olcsóbb, akkor nem kifogásolható, ha az olcsóbbat finanszírozzuk közpénzből. Így több forrás juthat olyan betegek számára, akiknél egyértelműen hatékonyabb a drágább kezelés. Szakmailag egyértelműen igazolható, hogy az analóg inzulinkezelés nem eredményez minden beteg esetében jobb anyagcserét, mint a hagyományos inzulinkezelés. A tapasztalat szerint a kezelés hatékonysága legnagyobb mértékben a beteg együttműködésétől (életmód, étrend, rendszeres vércukor-önellenőrzés, HbA1cmérés stb.) függ, és ritka, hogy önhibán kívüli okról van szó (pl. serdülőkor, tartós ágyhoz kötöttség, elhúzódó vagy ismétlődő fertőzéses betegségek). Így végképp nem érthető, hogy a levélíró „bizarrnak”, „érthetetlenül optimistának” nevezi az MDT álláspontját.

Az MDT nem „bagatellizálja” a kérdéskört, hanem felelősséggel és szakmai alappal véleményt formál. Ha tehát valakit szakorvosi javaslat alapján „anno a drágább” inzulinra állítottak a jobb eredmények reményében, de az eredmények nem javultak, és viszszaállítják olcsóbb terápiára, a beteg nem kerül kedvezőtlenebb helyzetbe. És a rendelet az ismétlődő, illetve súlyos vércukoresés esetében mentesít a visszaállítás alól. Mindazonáltal mi is jeleztük, hogy a visszaállítások nehézségeket és többletköltséget is okozhatnak (pl. kórházi felvétel, átmeneti anyagcsere-labilitás stb.). A levélíró ezzel kapcsolatos észrevételei jogosak. Van még egy kérdés, melyben Keller Richárd észrevétele jogos: az inzulinpumpát használó betegek helyzete, akik anyagi önrésszel jutottak hozzá az eszközhöz, de esetükben a visszaállítás hagyományos inzulinra nem lehetséges (a pumpa csak analóggal használható). Így ők az eszköz alkalmazásának felfüggesztésére kényszerülnek, amit jogosan nehezményeznek. Az MDT ezt már jelezte a hatóságoknak. A megoldásra reményeink szerint mielőbb sor kerül.

Végezetül biztosíthatom a levélírót és minden betegszervezet képviselőjét, hogy az MDT – ahogyan korábban, a jövőben is – a hatósági szabályozások kritikai és érdemi véleményezésével mindig a hazai cukorbetegek érdekét kívánja szolgálni.

Prof. Dr. Barkai László, a Magyar Diabetes Társaság elnöke

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.