Idilli jövőképet vázolt fel Parragh László a kormány és az MKIK tegnapi egyeztetésén. Számokkal méltatta a munkahelyvédő akcióterv még meg sem született forradalmi eredményeit. Szólt 1,7 millió kedvezményezettről, az egyszázalékos GDP-bővülésről, de nem feledkezett meg a kamara és választási szövetségese, a Fidesz 2010-es együttműködési szerződéséről sem. Leltárt készített az eltelt időszakról, és megállapította, hogy szinte minden teljesült abból a közös kormányprogramból, amelybe bekopipésztezték a kamara kívánságlistáját – Orbán Viktor aláírásával megspékelve. Ahol pedig éppen nem stimmeltek a makromutatók, vagy a kormány szándékától eltérő irányt vettek, ott Parragh a trend megfordulásával kecsegtette hallgatóságát. Nem kis derültséget keltett, amikor a kivetítőn azzal szembesült, hogy a versenyképességi rangsorban a 42. helyről a 47. helyre csúszott vissza Magyarország. Ezt elrontottam, ez fordítva van – próbálta mentegetni a dolgot, de ez egyszer nem ő tévedett. A szám korrekt volt, hiába, kívülről azért nem minden olyan szép.

S hogy mire ez a látványos, a pártállami múltból visszaköszönő szervilizmus? A válasz kézenfekvő: Orbántól végre megkapták a kamarai regisztrációnak nevezett kötelező tagságot, ötezer forintjával fizethetnek a mikrovállalkozások, ha tetszik nekik Parragh mondókája, ha nem.

Megerősítették a köztestületeket, újabb jogokat kaptak, ennek hasznát leginkább maguk élvezik. S hogy ez így is maradjon, a kormányfő és Parragh most „radírral, ceruzával, filccel feljavította”, és újabb két évre prolongálta az együttműködést.

Hogy e három szerszámból melyik mire kellett, azt csak ők tudják. De a radírt ne dobják ki, arra még szükség lesz.