Nagyon-nagyon kevés dolog kell ahhoz manapság, hogy az állam valamely intézménye normálisnak mutassa magát. Már ha nem tartjuk soknak azt a csekélységet, hogy az intézmény úgy tesz, mintha abban a valóságban lenne, amelyben él, és nem hajlandó felülni más, láttatott valóságnak, nem hajlandó elfogadni azt, hogy ami tegnap fekete volt, ma már fehér, legfeljebb annak, ami: köpönyegforgatásnak.

Szabó Máté alapjogi biztos – nevezzük most e helyütt azzal a tisztséggel, amit az őt jelölő Sólyom László használt annak idején: ombudsmannak – szép lassan valódi intézménnyé sűríti azt a tudást, amit a korábban gyakran sóhivatalnak tűnő hivatala fölhalmozott. Ehhez pedig nem kell mást tennie, mint kérdéseket föltennie, jó és valós kérdéseket legalábbis, és azokra szenvedélyesen válaszokat keresnie.

Szabó Máté, legalábbis nagyon úgy tűnik, minden valószínűség szerint rátalált arra a szűk mezsgyére, amelyen egyensúlyozva megpróbál valamiféle rendet teremteni az általa élt valóságban, s eközben kísérletet tesz arra, hogy átmentse egy hajdani jogállam morzsáit abba az új rendszerbe, amely szinte már csak számára teremt olyan lehetőséget, hogy feszegesse a kereteket, ha kell, újra és újra.

Szabó Máté

Az ombudsman nem hajlandó úgy tenni, mintha. Mintha vizsgálna. Mintha átvilágítana. Mintha bírálatot mondana. Ehelyett vizsgál, átvilágít és bírálatot mond – mer beszélni a szegénységről, mer beszélni jogállami víziókról, mer beszélni a nyilvánosság erejéről. Mint legutóbb, amikor az Alkotmánybíróság újra megpróbálta kijátszani őt és a nyilvánosságot. A testület, amelynek tekintélye egyre inkább megkérdőjelezhető, figyelmen kívül hagyta Szabó Máté hallgatói szerződésekkel kapcsolatos beadványának tartalmi részét, jelesül azt, hogy a röghöz kötés sérti az uniós normákat, és csak a technikai észrevételét fogadta el, vagyis törvényben kötelezte rendezni a kérdést. Az AB sunyizott, megpróbálta elkerülni azt a helyzetet, hogy a tartalma okán semmisítse meg a jogszabályt, hiszen az a kormányzati filozófia egyik alaptétele, viszont így lehetőséget teremtett a kormánynak arra, hogy rögvest törvényt alkosson, változatlan szöveggel. Szabó Máté erre azt reagálta, hogy sajnálja, mert az AB döntése jó alkalom lett volna arra, hogy átgondolja a röghöz kötés filozófiáját, vagyis kétséget sem hagyott afelől: a jogszabályt visszaküldi az AB-nek, nem hagyja, hogy a testület elmismásolja az ügyet.

Szabó Máté izmozik. Kellemetlen figura, hóbortos, sokszor vitatható nézetekkel, viszont érdemes legalább annyira komolyan venni, mint amennyire ő maga komolyan veszi hivatalát, amelyet e komolyságával valódi intézménnyé sűrített, bátorrá és bátorsága okán tekintélyessé, szinte az utolsó jogállami intézménnyé, már-már békebelivé – személye annak a jelképe, hogy nem muszáj megalkudni az elfogadhatatlannal, mindig van másik út, ha valaki tartja magát valamire.