Meglehetősen bizarr koreográfia szerint zajlik a folyamat tavaly november óta, amikor Matolcsy György a Magyarországot „megspekuláló” Standard & Poor’s hitelminősítő támadását bravúrosan visszaverve bejelentette a sajtónak, hogy mégiscsak a kipaterolt IMF segítségét kérjük. Folyik a foci Eb-n látott tikitaka, csakhogy amíg ez a játékstílus a spanyol csapatot sikerhez segítette, addig nálunk egymást érik a kudarcok. Törvényszerűen és előre datálhatóan.

Emlékezetes, hogy nyitányként decemberben az IMF tárgyaló delegációját hazazavartuk mondván, hadd karácsonyozzanak mielőbb szeretteik körében. Legalábbis ne lábatlankodjanak itt, amikor az utolsó független magyar intézmény, az MNB feletti hatalomátvétel forgatókönyvét törvényben szentesítjük. Hiábavaló volt Barroso európai bizottsági elnök és az EKB sokszoros kérése, hogy az MNB függetlenségét alapjaiban sértő jegybanktörvényt – és az alaptörvény vitatott passzusait – ne fogadjuk el ilyen erőltetett menetben, fontoljuk meg még egyszer, kétszer is, ha kell.

Mint kés a vajon, úgy ment át a parlamenten a kormánypártok javaslata, aminek meg is lett a következménye. Brüsszel mellett az országot finanszírozó befektetőket is sikerült a pökhendiséggel felhergelni. Az országkockázati felár soha nem látott magasságokba ért, az állampapírhozamok és a forintárfolyam sorra döntötték a negatív rekordokat. Ekkor elénk tolták Fellegi Tamást, aki EU/IMF-főtárgyalóként egy holdutazásra feljogosító bónuszt szedett össze a légitársaságoktól, annyit repkedett ide-oda. Visszatekintve, a mandátuma arra szorítkozott, hogy kinyilatkoztassa: nem időhúzásra és nem a törökkártya szabályai szerint játszunk.

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogymég a veszett fejsze nyele is kicsúszik a markunkból, és a brüsszeli – szerintünk igazságtalan és méltatlan – fenyegetések konkretizálódtak, kapitulációt hirdettünk odakint, miközben itthon triumfáltunk. Mert itt mindig lesz, aki felül a „legyőztük az EU-t” című kommunikációs blöfföknek. Mert jó hallani. Mindenesetre a jegybanktörvény Európa által igényelt módosításai megszülettek, akár kezdődhetnek is az EU/IMF-tárgyalások. A kormányfő tegnap reggeli rádióinterjújában viccelődve fogalmazott, „nem kell kérni időpontot, jönnek ők, bármikor beeshetnek mostantól”. Délutánra pedig kiderült, hogy július 17-én be is esnek.

De ha már egyszer beesnek, meg fogják kérdezni, hogy az éppencsak visszaállított jegybanki függetlenséget miért akarják az új tranzakciós illeték kivetésével veszélyeztetni, és honnan lesz valódi pénz a 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi program kiadásaira. A tiki-taka tehát folytatódik, de most már az a tét, hogy Varga Mihály konstruktív fellépésével le tudja-e győzni Matolcsyt. Vagy ez a tét sem létezik, csak egy újabb szemfényvesztés tanúi és elszenvedői vagyunk.