Siker

Az előzmények ismeretében hatalmas megkönnyebbülés, hogy Budapest ezúttal jól vizsgázott. A vasárnap véget ért EuroGames – közismertebb nevén melegolimpia – egyik eseményét sem támadták, zavarták meg. Az ide látogató több ezer külföldi sportoló csupa szépet és jót mondott a magyarokról, Magyarországról. Kedvesek vagyunk, mosolygósak, vendégszeretők, nyitottak és toleránsak – nyilatkozták.

Nagyvonalúan elsiklottak a tény fölött, hogy egy szélsőséges portál közzétette a szervezők névsorát, fényképeit, elérhetőségeit. Hogy nyilvánosságra hozták a szállodák címeit, ahol a versenyzők laktak, s „indul a vadászat” jelszóval arra biztatták olvasóikat, hogy induljanak, „ejtsék el áldozataikat”. Hogy az egyik sportegyesület szurkolóinak egy része petíciót írt ellenük. Hogy saját biztonságuk érdekében titkos helyszíneken, rendőrök és biztonsági őrök gyűrűjében, számtalan előregisztráción, regisztráción és ellenőrzésen átesve kezdődhettek a versenyek. Hogy részletes oktatást kellett kapniuk arról, miként viselkedjenek Budapest utcáin, mikor rejtsék el belépőkártyájukat, hogy nehogy valakinek szemet szúrjanak.

Olimpikonok Budapesten
Olimpikonok Budapesten

Legyünk hát mi is nagyvonalúak: a EuroGames siker volt, olyan esemény, melynek incidensek nélküli lezajlása legalább részben lemosta az elmúlt évek melegellenes támadásainak szégyenét. Köszönet illeti a szervezőket azért, hogy a múlt héten egy kicsit közelebb kerülhettünk Európához.

Ahhoz az Európához, melynek egyik fővárosában, Párizsban szombaton tízezer meleg és szimpatizáns ünnepelt. A hagyományos melegfelvonulás előtt egy nappal tett ugyanis ígéretet a kormány: Franciaországban is engedélyezni fogják az azonos neműek házasságát és azt a lehetőséget, hogy az ilyen párok is örökbe fogadhassanak gyerekeket.

Az ünneplő tömeg nagysága legfeljebb nálunk kelthet meglepetést: egy felmérés szerint a franciák 63 százaléka támogatja a melegházasságot, és 56 százalékuk azzal is egyetért, hogy a meleg és leszbikus párok is fogadhassanak gyereket örökbe. Így a kormányzó szocialisták nem vállaltak túl nagy kockázatot azzal, hogy már a kampányban ígéretet tettek mindkét jogra.

Ott tehát a házasság és az örökbefogadás engedélyezése, nálunk a hozzánk érkező meleg sportolók testi épségének megmaradása ad okot az örömre. Van ugyan egy kis különbség a két eredmény között, de ne legyünk telhetetlenek.

Szombaton rendezik a melegfelvonulást Budapesten. Immár négy éve nem sikerül kemény támadások nélkül megtartani. Talán ezek után, talán most.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.