Budapest határozottan vesztésre áll. S a vereség minden korábbi főváros/nagypolitika közti csatározásnál súlyosabbnak ígérkezik. Az országos nagypolitika a választások után háborút hirdetett a még mindig „bűnös város” ellen. A hadüzenetet Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere adta át: „a főváros az utolsó fészke annak a politikai gondolkodásnak, amelyet szeretnénk múlttá tenni”. S a kormánypárt szinte kivétel nélkül vidékről, kisvárosokból származó erős legényei örömmel sorakoztak fel a nemes cél mögé. Jól haladnak. A Fővárosi Közgyűlés végrehajtó szervvé alacsonyítása, a kórházak és iskolák einstandolása, a korábbi beruházások parkolópályára tolása, a BKV állami támogatásának lenullázása, a főváros bevételeinek módszeres sarabolása, illetve az állami nyomásra (is) bevezetendő dugódíj csupán néhány a hadműveletek közül.

FOTÓ: BÓCSI KRISZTIÁN

A rombolás jelentős. Igaz, építkezni is csak a kormány építkezik. Azt viszont úgy és ott, ahol neki tetszik és hasznára van. Tarlós István eleve nem ígért látványos fejlesztéseket, inkább gördülékeny városüzemeltetést és rendet. Ha úgy tetszik, „vért és könnyeket”. De Churchilltől eltérően eddig még csatákat is csak elvétve nyert, nemhogy háborút. Az ostrom nem most, hanem még az első Orbán-kormány idején kezdődött. Igaz, az elmúlt évtizedekben a főpolgármester általában is folyamatos harcban állt az erőforrásokért. Pozícióját erősen rontotta, hogy a városvezetés és az országos politika vezető színe korábban mindig eltért. A jobboldali kormányok idején nagyon, egyébként csak árnyalatnyit. Tarlós viszont maga is erősítette a vélekedést, hogy megválasztásával ez az árnyalat is eltűnik. Ez súlyos tévedésnek bizonyult. A főváros egyáltalán nem profitált a színazonosságból.

Sőt a Fideszen belüli feszültségek hoztak újabb törésvonalakat a városi politikába. Tarlós kezdetben beleállt ezekbe a konfliktusokba. Hamarosan azonban politikailag is háttérbe szorult. Az országgyűlési képviselői mandátumáról való lemondásával végképp kiszorult a parlamenti döntéseket érlelő folyamatokból. A kerületi polgármesterek – nem utolsósorban a T. Házban is –immáron szabadon szőhették hálóikat. Hol a fővárosi bevételeket, hol a nagypolitikai támogatást csonkítva. A BKV-csata vége pedig arra utal, hogy Orbán Viktor végképp kifarolt Tarlós mögül. Politikai gyengülését látva a vidéki polgármesterek is támadásba lendültek, nagyobb darabot remélve a költségvetésből. De Budapestnek már nincs hová hátrálnia. Eljött – Tarlós szavaival élve – a bátorságpróbák kora. Kérdés, hogy van-e hozzá bátorság, és vannak-e harcostársak.