A parlamenti vitákban megfogalmazott véleményeket, javaslatokat nem annak alapján mérlegelik, hogy az a közjót szolgálja-e, hanem azt tekintik mérvadónak, hogy ellenzéki, vagy kormánypárti képviselő fogalmazta-e meg a javaslatot. Sajnos ez a jelenség az elmúlt két évtizedet végigkísérte. Pedig Széchenyi 1843-ban a hírlapi cikkekben megfogalmazza, hogy „a tanács bárhonnan jő, ha jó, elfogadható”. Sok nehézséggel küzdő országokban ezen gondolatot különösen fontos megszívlelni, mert a jó tanácsok hozzájárulnak gondjaink enyhítéséhez.

A legnagyobb magyar hangsúlyozta, hogy Magyarország pillanatai drágák, 1844-ben Wesselényi Miklósnak írt levelében rögzíti, hogy „amitől leginkább félek, az, hogy kifogyunk az időbül”. Ez a veszély most is fenyegeti hazánkat, ezért nap mint nap tapasztaljuk, mostanság például az IMF-tárgyalások akadályozásakor. Az idő szorításában azonban megfontoltan kell cselekedni. Széchenyi 1845-ben a hírlapi cikkekben rámutat arra, hogy „sikert, állandó nagy sikert, lelkesedés még nem szül, ehhez józan számítás és ebbül eredő előleges megfontolás szükséges.”

A legnagyobb magyar maradandó sikereinek titka a megfontoltság, a minden körülményt mérlegelő elemzés volt. Önismeret című művében Széchenyi feljegyzi, hogy „jaj azon nemzetnek, mely nem a létező realitás, s nem az idő által felképezett tapasztalás útmutatása után kormányoztatik”. De jó lenne, ha ezt a magyar kormány döntéseinél figyelembe venné. Széchenyi 1857 novemberében Béla fiának címzett intelmeiben írja: „mindent ki kell előbb tervelni, elő kell készíteni és megalapozni, különösen a politikában”. Széchenyi ennek alapján cselekedett. Így megalapozottan jelenti ki, hogy „amit kezdeményeztem áll és él! Ezt nem a véletlen, vagy a jószerencse tette, hanem az, hogy mélyen átgondoltam minden körülményt, minden lehetséges akadályt mérlegeltem, elhárítottam, vagy legyőztem és nem feledkeztem meg semmirül, amire a siker érdekében szükség volt.” Széchenyi már 1825-ben világosan látja, hogy „hozzá kellene szoknom mindig a dolgok forrásáig hatolni”.

Ma különösen fi gyelemre méltó Széchenyinek 1840-ben a hírlapi cikkekben megjelent gondolata: „nem az a kérdés, hogy mindenkinek legyen, s így a tunya és az iparkodó egy sorba állíttassanak, hanem hogy mindenkinek lehessen”. Az Országgyűlésben is olyan döntéseket kellene hozni, amelyek valamennyi társadalmi réteg számára megnyitják a boldogulás kapuját. A legnagyobb magyar nagycenki birtokán napmint nap arra törekedett, hogy – ahogyan ő fogalmaz egyik levelében – szeretett jobbágyainak egyre többet nyújtson. A Világ című könyvében is hangsúlyozza, hogy „én nem akarom százszor, s ha nem hallják, ezerszer ismételni, hogy az ország tehetős birtokosai tartoznak a közösségnek legnagyobb szolgálattal”. Széchenyi eredményekben gazdag életét ez a szolgálat jellemezte.

Dr. Takács Imre Széchenyi-kutató Hajdúszoboszló