Régi ismerősöm nyolchavi kényszerszünet után végre munkát kapott volna, de ebből se lett semmi, mert nem tudta magát olyan állapotba hozni, hogy szalonképesen jelenjen meg az állásinterjún. Hiányzott pár foga, s jócskán meghízott a sok olcsó tésztától. Nyolc hónap elég volt arra, hogy elfogyjanak a tartalékai. Pedig rengeteget próbálkozott, s oly sok megalázó jelenet főszereplője volt, hogy lelkileg föl is adta a küzdelmet. Amikor adódott volna a visszatérés lehetősége, megtorpant. Formaság lett volna csak, mentette magát, amikor találkoztunk, s hozzátette: én már úgysem kellek senkinek.

A találkozó után azon tűnődtem, milyen kétségbeejtő, hogy egy ötvenen alig túljutott ember, aki három szép és erős gyereket nevelt fel, nyolc hónap alatt elveszíti azt a képességét, amely a talpra álláshoz kell.

Az is elgondolkodtatott, megtörténhet-e ugyanez egy egész országgal. Előfordulhat-e, vajon a fideszes hatalmi logika számol-e azzal, hogy itt hamarabb elfogynak a tartalékok, s ezáltal gyorsabban megtörhető az ellenállás? Orbán nem kifejezetten erre épít-e, amikor gyökerestül felborítja a társadalmi egyensúlyt, minden szinten? Nemrég szinte még pironkodott, amikor kiderült, hogy Felcsúton a vazallusai nyertek a földhaszonbérleti pályázatokon. Ám pár hónap elég volt arra, hogy az ezzel kapcsolatos támadásokra már csak megrántsa a vállát. Attól a néhány képviselőtől és újságírótól, aki mindezt melegen tartja, nem kell tartania. A társadalmi ellenállás megtört.

A bizonyítottan Orbán-közeli Közgép menetelése miatt sem vonulnak az emberek az utcára, a nép a zsarnoki rendszert erősítő járási Fidesz-párttitkárok feltűnését is tűrni fogja. Több mindent meg lehet ma tenni, mint nyolc hónappal ezelőtt. A nemzetközi elszigetelődés teljes, az itthoni ellenállás gyérül. Ma már az MSZP sem emlegeti, mint tette azt a magánnyugdíjpénztárak vagyonának lenyúlása után, hogy visszaállítja a felborult status quót. Már nem tudja visszaállítani, mert a Fidesz alkotmányos és közjogi eszközökkel bástyázta körbe azt a tákolmányt, melyben tündérmesének nevezik a pénzátutalások megsarcolását, és nemzeti együttműködésnek a gyalázatos harácsolást.

Az, hogy a Fidesz egyre utálatosabb túlhatalma egyre nehezebben tűnik megtörhetőnek, rémületet kelt az ország sorsáért aggódó közösségekben (tévedés ne essék, a jobboldaliakban is). Sokan tartanak attól, hogy Orbánék háromszor nyolc hónap alatt teljesen felőrölték a normális viszonyokhoz való visszatérés lehetőségét. A fiatalok elfutnak, mi pedig itt maradunk fáradtan és elcsigázottan. Történelmi szimatunk ugyan azt súgja, hogy bukásuk nagy robajjal jár majd, de az unortodox zűrzavar következménye, hogy az országot is magukkal ránthatják.

Hányszor nyolc hónapra lesz ahhoz szükség, hogy magunkhoz térjünk?