Másnap ugyanott Prohászka Ottokárról, az oly sok szörnyűséget, annyi ártatlan ember életét követelő hungarizmus szellemi szülőatyjáról, a legszörnyűbb, legmegalázóbb antiszemita szókincs kiagyalójáról találja ki, hogy neki is lehet szobrot állítani, csak az művészileg értékes legyen. „Nyitottságra és gondolkodásra kötelező műalkotás készülhet bárkiről” – szól cikke slussz poénja. Most már hivatkozhatnak az ő véleményére a fasiszták, csak azt kell kijelenteniük, hogy a szobruk szerintük művészileg színvonalas. De gustibus non est disputandum, az ízlésről nem lehet vitatkozni, mondhat a szobrukról bárki mást, attól még az ő véleményük indokolja a szoborállítást. Még hozzáteszi Révész úr: „Prohászka ... szocialista volt, ... a földbirtokos arisztokrácia, a vatikáni vaskalaposok, valamint az országot a világháborúba, a pusztulásba vezető úri osztály szenvedélyes ellensége”. Mármint hogy Prohászka, a főpap, a püspök, a Vatikán kinevezettje, püspöki méltóságával gazdag földbirtokos, az arisztokrácia, a főrendiház tagja lett volna mindez. Hát, hogy ennek az állításnak köze nincs a valósághoz, az világos.

Révész úr nemcsak Prohászka szellemi arculatáról hazudik szemérmetlenül, az az állítása is otromba hazugság, hogy a köztéri alkotások kizárólag művészi produktumok lennének, semmi mások, ezért csak a minőségük számít. Vannak, persze, csekély számban ilyen köztéri szobrok is. Medgyessy Ferenc Táncosnője az Örkény Színház előtt tényleg nem más, csak csodálatos, gyönyörködtető művészi alkotás. A Kálvin térről az Erzsébet térre száműzött Danubius-kút, a belvárosi Danaidák kútja és Nereidák kútja se más, csak olyan-amilyenművészi alkotás. A József körút és a Krúdy utca sarkán álló Libatolvaj, Kisfaludy Strobl Zsigmondnak a Műjégpálya előtt álló és egy Rodin-tanítvány belga szobrász művéről plagizált Íjásza (az eredetijét Brüsszelben láttam a múzeumban, az 1860-as évekből) sem más, csak szimpla, politikamentes giccs. A köztéri szobrok legtöbbje azonban nem ilyen.

A konkrét, megnevezett személyt (többnyire politikust vagy művészt) ábrázoló köztéri szobrok nemcsak művészeti alkotások, hanem ugyanakkor emlékművek is.

Emlékművek, amelyek az ábrázolt művész tevékenységét, elveit, politikusok esetében a politikai álláspontját hirdetik, közvetítik. Prohászka szobra a tömeggyilkos hungarizmust, és a szélsőségesen gyűlölködő antiszemitizmust hirdetné, mégha művészileg színvonalas lenne is. Az más kérdés, hogy – mint az 1956-os ellenemlékmű, és az eddig köztérre tett két dilettáns Horthy-szobor is mutatja – művészileg színvonalasat ez a kurzus nem tud produkálni.

Az már csak a kozma a kelkáposztán, hogy Révész úr régi szokása szerint most sem következetes. Ha következetes lenne, akkor cikkében harsányan követelné, hogy a nagytétényi szobortemetőből vigyenek viszsza a régi helyére minden olyan szobrot, amely művészileg értékes. Nem mind ilyen ott, de vannak köztük szép számmal ilyenek. Ez azonban távol áll Révész úrtól. Ő csak jobbra következetes, balra gyűlölködő.

Válas György

Válas György nem vesz tudomást számtalan cikkem számtalan mondatáról, mely Horthy személyét és korszakát igen súlyos szavakkal illeti. Nem vesz tudomást a történettudomány legnevesebb baloldali képviselőinek álláspontjáról sem, a Rákosi-korszak primitív történelemszemléletéhez ragaszkodik. Arról sem vesz tudomást, hogy Prohászka Ottokárnak a Kádár-korszak adott szobrot 1984-ben. Akkor kellett volna tiltakoznia.

Révész Sándor