A Hit csapdája

Ugye csak a Fidesz–KDNP legfelső vezetői ilyen naivak? Remélem, más nem csodálkozik azon, hogy ha egy kormány minden elképzelhető, habár indirekt módon arra bátorítja az önkormányzatokat, adják egyházi kézbe az iskoláikat, akkor a lehetőséggel minden egyház élni fog. Még azok is, amelyeket a kormány egyébként olyan nagyon nem szeret.

Orbán Viktor és Semjén Zsolt alighanem belesétált ugyanabba a maga készítette csapdába, amelybe annak idején Horn Gyula is, amikor megkötötte a vatikáni megállapodást. A katolikus egyházzal jóban kell lenni, s hogy ne lógjon ki a lóláb, hadd részesüljön az iskolafenntartó egyházaknak járó extra állami pénzből más is. A vészcsengő talán meg sem szólalt mindaddig, amíg Derdák Tibor Sajókazán létre nem hozta a Dzsáj Bhím egyházat. A buddhista közösség azt az egy célt szolgálta ugyanis, hogy a neki járó többletpénzből minőségi oktatást kapjanak a cigány gyerekek. Bár egy fecske képtelen is lenne nyarat csinálni, beszédes tény, hogy a Dzsáj Bhím nem pusztán kimaradt az államilag elismert egyházak közül, de holmi adminisztratív nehézségek folytán idén már az egyszázalékos felajánlásokat sem fogadhatta. Addigra azonban új probléma támadt: a Hit Gyülekezete (amelyet éppen a kétharmad kegye emelt az elismert egyházak közé) hirtelen vágyott iskolafenntartóvá vált ott, ahol ezt a feladatot nem szívesen bízták volna a távoli és éppen költségvetési tarvágásra készülő államra.

Ez a kormány már akkor bizonyította, hogy nem sokat törődik a polgári szabadságjogokkal, valamint az állam és az egyház kétszáz éve kristályosodó ideális viszonyának alapnormáival, amikor sajátos szempontrendszere szerint nekiállt szemelgetni a vallási közösségek között. Nem csoda, hogy a nem várt nehézségek is csak átmenetileg hozzák zavarba. Utána rögvest megkeresi a módját, hogy ismét csak az ő akarata érvényesüljön: persze legyen sok egyházi iskola, mert az üdvös a lélek fejlődése és az ifjúság megfelelő közéleti orientációja szempontjából, de mégis kizárólag olyan egyházak működtessenek iskolákat, amelyeket kellően kezessé nevelt már a Fidesz–KDNP koalíciója.

Etikát, erkölcsöt számon kérni a történetnek ezen a pontján már nem puszta naivitás lenne, hanem egyenesen nevetséges is. Viszont hadd ne hagyjuk szó nélkül Semjén Zsolt azon fölvetését, amely kézenfekvő módon a népszámlálás eredményei alapján határozná meg, melyik egyház hány iskolára „jogosult”. Legalább emlékeztessük a jeles államférfiút: pártszövetsége épp tizenkét éve tette le először a nagyesküt, hogy a népszámlálásba unortodox módon beépített felekezeti kérdésre adott válaszokból nem fognak az egyes egyházak állami támogatását megszabó következtetéseket levonni. Legalább jelezzük, hogy mivel nem azt kérdezték, a cenzus idején az emberek nem is arra válaszoltak, kinek fenntartásában látnák szívesen az iskolájukat. Legalább meglegyen az a jó érzésünk, hogy mi szóltunk. Többet úgyse tehetünk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.