Jókai Mór az 1870-es években Balatonfüreden regényeket, pár házzal odébb Csemegi Károly egyenesen jogtörténelmet írt: a nevéhez fűződő büntető törvénykönyv részlegesen egészen 1961-ig hatályban maradt. Azóta két új Btk. született, ám a Csemegi-kódex máig gyakori hivatkozási alap maradt.

Hétfőn a parlament elfogadta a negyedik magyar büntető törvénykönyvet, ám hogy osztozik-e sokat emlegetett elődje sorsában, az kétséges. Csemegi két évig dolgozott a maga kódexén, majd a szöveget két esztendeig csiszolták, a parlament pedig másfél éven át vitatkozott rajta, mielőtt elfogadta. Most nem tudni, hogy a törvénynek ki a szerzője, azt viszont igen: beterjesztését korántsem előzte meg olyan alapos munka, mint amilyet a hajdani ügyvéd végzett, s a parlamentnek is elég volt két hónap – két-három napnyi vita –, hogy áldását adja rá.

Csemegi a maga idejében modern Btk.-t állított össze. A mostani jóindulattal is legfeljebb Janus-arcúnak minősíthető: egyes elemeiben korszerűnek tűnik, ám összességében a múlt századi büntetőpolitika szemléletmódját tükrözi. A szankciórendszer középpontjában ugyanis változatlanul a szabadságvesztés áll, s nem az a kérdés, hogy kit, hanem hogy mennyi időre csukjanak rács mögé.

Ennyiben az új Btk. a Csemegi-kódexnek akár méltó utóda lehetne, hiszen a piti tolvajt a szerint is börtönbe kellett küldeni. Az ilyesmit azonban már a XIX. század első felében is sokan kritizálták. Például Cesare Beccaria, aki 1834-ben megjelent művében mondta ki először: az igazi visszatartó erőt nem a büntetés mértéke, hanem annak elkerülhetetlensége jelenti.

Ezt a gondolatot azóta valamennyi demokratikus jogállam magáénak vallja. Miként elismerik azt is, hogy a büntetési rendszer humanizálása révén sokkal nagyobb eredményeket lehet elérni, mint a túl szigorú, kifejezetten megtorló jellegű szankciókkal.

A Csemegi-kódex más tekintetben viszont sokkal felvilágosodottabb volt, mint a mai. Például a bíróknak nagyobb döntési szabadságot biztosított, mint amennyit utódaik ma élvezhetnek. Széles mérlegelési lehetőséget adott például arra, hogy az enyhítő körülményeket figyelembe vegyék, míg ma inkább fordított a helyzet.

A jogalkotó most inkább arra ügyelt, miként lehet a büntetéseket tovább szigorítani. Hogy miként kösse meg a bírák kezét. A visszaesőknél nem sok mozgásterük marad, de a középmértékes büntetés – alapesetben a büntetési tétel alsó és felső határának számtani átlagát kell kiszabni – vagy a bizonyos esetekben kötelező életfogytiglani szabadságvesztés is a bírák mérlegelési lehetőségeit korlátozza.

Vége annak a világnak, amelyben a jog a bűnözők pártját fogja – állítja a miniszterelnök. Pedig inkább olyan világot kellene teremteni, amelyben a jog mindenkinek pártját fogja. Ettől, s nem a brutális szigortól remélhető, hogy kevesebben mennek majd szembe a törvényekkel.